Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)
AZ ADÁCSI NÉPOKTATÁS
viseltek megbecsülésére való nevelés; továbbá, a gyakorlati emberszeretet." 1941 ó'szén a többi osztályban is megalakítják a Vöröskeresztet. Ugyanekkor ,,az öt felsó' osztály tanulóiból gyermek-énekkar alakul, Berényi Lajos kántortanító vezetése mellett. ,,A Szívgárda minden vasárnap délután fél 2-tól fél 3-ig tartja összejöveteleit. (1941. szeptember 3.) 1941 augusztusában Reichardt Lajos a kulai állami iskolához nyert kinevezést, s elköltözése után a 8. állás megüresedett. 1941 ó'szén megnyitják a VIL osztály. Osztálybeosztás a következő': I. osztályban Kóczián Anna, II. osztályban Hornicsek Irma, III. osztályban Vassné Lakatos Mária, IV. osztályban Lukács Margit, V. osztályban Berényi Lajos, VI. osztályban Vass Béla és a VII. osztályban Léha Mihály tanít. A gazdasági továbbképző' iskolában az I. osztályban megszűnik. A II. osztályban a gazdasági szaktárgyakat Léha Mihály, a közismeretieket Berényi Lajos tanítja, a II. leány osztályban a gazdaságiakat Kóczián Anna, a közismeretieket Vassné Lakatos Mária, a III. leányosztályban pedig mindkettőt Lukács Margit oktatja. 1941. november l-jén Berényi Lajost katonai szolgálatra hívják be. Hazakerül 1942. március 10-én. Reichardt Lajos távozásával megürült az újtelepi iskola mellett levő egyik tanítói lakás. Az üres lakásra Vass Béla igazgató tart igényt. „Kérésével kapcsolatban az egyházközségi tanács, mint iskolaszék a következőket állapítja meg: 1. A II. számú tanítói álláson lévő Vass Bélának javadalmi jegyzőkönyve és díjlevele értelmében természetbeni lakás jár. Ez a természetbeni lakás 1925 előtti időtől a politikai község által csendőrpihenőnek és tűzoltó-otthonnak használtatik, s tanítói lakásra alkalmatlan. Az egyházmegyei hatóság 132/1929. sz. rendeletével az újtelepi egyik tanító lakást éppen ezért a II. tanítói állással kapcsolta össze, amit azonban az iskolafenntartó akkor végrehajtani nem volt hajlandó. A róm. kat. iskolaszék - a béke kedvéért - az egyházhatóság fenti rendelkezésének végrehajtását ezért az arra al-