Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)

3. Függelék. A kérvényi bizottsághoz benyújtott folyamodványokból

5ör Az illető lelkészeknek álllásukhoz képest rendes fizetést adattatni, az eddigi úgy­nevezett ágy- vagyis párbért pedig a község eltöröltetni kéri. Kelt Gy.[öngyös]Patán július 18án 1848. 7 3.3. Borsod megye kérelme az országgyűlés munkájának mielőbbi megszüntetése tárgyában 8 Miskolc, 1848. július 23. Tisztelt képviselőház! Azon nehézségek során végigmenve, melyek a honvédelemnek annyira fontos, s a mindenfelől felmerülő események által annyira szükségessé vált kifejtését s meg­szilárdítását késleltetik, önkénytelenül fordul figyelmünk a nemzet jelenleg együtt lévő képviselőire. Az átalakulást nem várt nagyszerűségben követő mozgalmak, az átalakulás fejleményeit, s velük az alkotmány és társadalom kapcsait szétzúzással fenyegető veszély hívta egybe önöket. A helyzet rendkívüliségét felfogva azon gyorsasággal s magasztos lelkesüléssel, melyet a siker zálogául nem ok nélkül tekinthetett a nemzet, letevék alapját azon erőnek, mely nagyszerűségénél fogva a veszélyt el­hárítani minden képességgel bír. Megajánlották önök a sorkatonaságnak 200 ezer főre emelését, s az ennek kiállítása s fenntartására kívántató 42 milliót. 9 Es e lépésükön a nemzet elégültséggel pihenteié meg szemeit, mert óriási ha­talmat látott meg benne. De nem méltán tér-e vissza aggodalma, midőn látja, hogy azok, kik e haza sorsa felett őrködni, azt megmenteni hívatvák, közelében az események műhelyének, feledni látszanak az események sorozatát? Távolabb állunk mi, minthogy beláthatnánk az események hálózatának min­den szálait, de maga a külszínezet is elég aggasztó arra, hogy tegyen mindenki, vagy ha erre ereje nincsen, szóljon, figyelmeztessen, serkentsen. Ezt kívántuk tenni, élvén a szabad s alkotmányos néphez illőleg, a kérelmezés jogával. Felhívjuk önöket azon bizodalommal, melyet első lépéseik bennünk támasz­tottak, hogy feladatuknak jó tapintattal s eréllyel felfogott fonalát odább fűzve si­keresítsék azon intézkedéseket, melyeknek kivitelétől nemzetünkre nézve élet­kérdés függ. Tegyék félre a tanácskozást oly tárgyak felett, melyek csak egy már megszilárdult szerkezet függelékei. Végezzenek gyorsan, tegyék emlékezetessé az első nemzeti gyűlést polgári erények által is, melyek között az egyszerűség, önmegtagadás, a kényelem és fényűzés megvetése nem utolsó helyen áll. Tegyék 7 A folyamodást aláíró lakosok neveinek közlésétől eltekintettünk. 8 MOL. N 70. Lad. XX. 22. Fase 2A. Nr. 150. 9 Célzás a július 11-i ülésre, ld. 1.2. sz. dokumentum.

Next

/
Thumbnails
Contents