Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)
2. Írások 163
jávai szemben. 59 Palóczy sem vette észre, hogy egyes általa is jól ismert történelmi példák (mint például a görög szabadságharc, a svájci vagy a szicíliai konfliktus) valóban az angolok erélyes diplomáciai, sőt fegyveres nyomásgyakorlását bizonyítják az agresszorokkal szemben, illetve akkor, amikor a nemzeti mozgalmak szembekerültek az abszolút monarchiákkal, azonban csak abban az esetben került sor ilyen lépésre, ha ez az angol egyensúlypolitika érdekében állt. Sem Palóczy, sem más kortársai nem tudták vagy merték például az 1831-es lengyel felkelésből levonni azt a tanulságot, hogy a magyar nemzeti mozgalmat hasonlóan magára hagyhatják a nyugati hatalmak, illetve a szabadságszerető közvélemény szimpátiáján, udvarias szóbeli támogatásokon kívül egyéb segítségre nem számíthatnak. Kossuth és a Szemere-kormány feltétlen bizalommal fordult a nyugati hatalmak felé és mondhatni, biztosak voltak abban, hogy az angolok nem fogják ölbe tett kézzel szemlélni a Magyarország elleni orosz agressziót. 60 Sajnos ezzel szemben a magyarországi beavatkozás a Szent Szövetség rendszerének egyik utolsó megnyilvánulása lett, hiszen Angliának sem állt érdekében, hogy a Habsburg-birodalom befolyása jelentősen meggyengüljön a közép-európai térségben. Tisztelt gróf és külügyminiszter úr! A tegnap vett becses levelében hozzám intézett kérdésekre én is - a tárgyra vonatkozó okiratok és könyvek nélkül - olvasási és visszaemlékezési tehetségem csatornáján következő értesítésekkel szolgálhatok, úgymint Nem terjedvén ki az európai diplomácia régibb s divatból már különben is kiment modorai[ra] és szokásaira, kezdem jegyzéskéimet az 1815ik esztendőn, midőn Napóleon, és az ő óriási birodalma romban dütetvén, úgyszólván egész Európát újra kellett osztani a Napóleon túlnyomó hatalmát lerombolt szövetséges hatalmasságoknak. Általánosan annyit jegyzek meg, hogy az 1814ik és 1815ik éveki bécsi kongresszus elosztotta a trónokat, országokat és tartományokat, s megegyeztek a Souverainek abban (mert ami nagy és fő hiba volt: a bécsi kongresszuson a nemzetek képviselve legkisebbé sem voltak; és így róluk náluk nélkül végeztek), hogy a bécsi kongresszus végzései legyenek azontúl az európai álladalmaknak európai kötésékül tekintendő fő alapjai. S a bécsi kongresszus végzéseit az azokat aláírt európai öt nagy, és nyolc kisebb hatalmasságok kölcsönösen garantírozták, s maga Anglia is garantírozta.De csakhamar konkolyt hintett a feErre számos példát lehet idézni. Ld. pl. Kossuth és Szemere június 28-i kiáltványát Európa népeihez (KLÖM XV. 611-614. p.) Szemere szegedi országgyűlési beszédeit (Beér-Csizmadia. 1954. 450460. p.) stb. Ld. minderről részletesen: Horváth Jenő: Anglia és a magyar szabadságharc. I-II. In: Századok, 1925. 2. sz. 592-612. p., 3. sz. 720-738. p.; Horváth Jenő: Magyar diplomácia. A magyar állam külpolitikai összeköttetései a bécsi végzésektől a kettős monarchia felbomlásáig, 1815-1918. Bp., 1928.; Haraszti Éva: Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen. Bp., 1951. stb.
