Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)

2. Írások 163

6. A körülmények úgy kívánván, hogy föntebbi határozataink a tanuló ifjú­ságnak hovahamerébb tudására juttassanak, S.[egéd]Fögondnok és iskolai kor­mányzó úr tisztelő bizalommal arra kéretik, hogy addig is, míg mai jegyzőköny­vünk szerkezetbe vétetnék, s szokott módon majdan meghitelesíttetnék, említett határozatinkat a tanuló ifjúság előtt élőszóval mindjárt holnap kihirdetni, bőveb­ben megmagyarázni, azon ifjúságot rendre és csendre parancsolva is kötelezni, s feltanodánk csend[ben] és rendben tartását kormányzói bölcsességével és eré­lyességével, s ha a szelídebb módok - minden nem reménylett esetre - használni nem találnának, az iskolai törvények szigorúságáhozi nyúlással is, továbbra is eszközölni méltóztassék. 2.2.3. Halász Boldizsár és Palóczy László módosító indítványai az úrbéri kárpótlásról 50 Pest, 1848. december 23. Palóczy 1848. december 23-án tette meg az országgyűlésben később hí­ressé vált indítványát az úrbéri kárpótlás ügyében. Nem túl terjedelmes határozati javaslatát írásban is elkészítette, ezt alábbiakban közöljük. A kárpótlásról szóló egyéb javaslatokra illetve az országgyűlési vitákra ld. 1.32. illetve 1.33. sz. dokumentumokat.. a) Országos határozati javaslat, az úrbéri kisajátítás végrehajtásáról 1. § A pénzügyi minisztérium által az 1849ki földadó kulcsául bemutatott osztályo­zása az ország - kapcsolt részek - és a volt Erdély törvényhatóságainak oly formán fogadtatik el ezen kisajátítás kulcsául is, hogy az ott felvett 9 osztály háromra vonat­ván össze, az L, 2., 3. osztályba sorozott megyék fogják itt az lső osztályt tenni, melybe fizet az ország egy telekért 500 ftot. A 2ik osztálybajönnek az ott 4., 5., 6. osztályba tétettek, hol egy telek ára 400 ft, a 3ik osztályba lesznek azon megyék, melyek ott 7., 8., 9. osztálybajönnek elő és kapnak egy telekért 300 ftot. 2. § Mely osztályozás szerint - a törvényhatóságok - következő osztályokba esnek: lsö osztály - hol egy telek 500 ft Bács, Fejér, Mosón, Sopron, Torontál, Pozsony, Temes, Tolna, Szerem, Vas, Békés, Csanád, Esztergom, Győr, Nyitra, Pest. :> MOL. N 70. Fase. 2A. Nr. 765.a,-b, illetve rövidebben ld.: Beér-Csizmadia, 1954. 339-340. p. (fordí­tott sorrendben) Megjegyzés: Palóczy egyszerre adta be javaslatát Halász Boldizsáréval, ezért az a) pont alatt azt, b) alatt Palóczyét közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents