Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
A naplóíró jogász, nemzetőr: Szűcs Sámuel (1819-1889)
vű izraelitához, Veresmarty István Úr,' javai bérlőjéhez. Mészáros hadügyminster is, itt vala szálva, éjjeli 11 óráig; véle eggyütt segéd tisztjei is. Ezek közül eggynek lovát az álgyú golyó megölte, huszárja helyette saját lovát adá ált, kinek, az emiitett tiszt, azt igére előttünk, hogy ezüst érdem pénz' nyerésre fogja ajánlani. (Mészáros Lázár emlék iratai első füzetének 349. lapja szerint azon tiszt Sághy nevű.) Január 5. reggel 5. órakor elindultam fent érintett három társaimmal együtt, Forróig mindig gyalog mentünk, itt a' vadász csapatbóli ismerőseim, szekerökre felhívták, Forrótól kiindulásunkkor, azon hír terjedt el, hogy Schlick lovasai itt vannak; azomban, később kitűnt, mikép az egész zavar onnét eredt, hogy némellyek, a' fehér szűrös nemzetőröket távolról császáriaknak vélték. Szikszótól, Miskólczig ismét gyalog mentem, csupán a' zsólczai tóltésnéli nagy fánál ültem-fel, kisidőre, a' gyógyszertárt hozó tábori szekérre. Miskólcznál, csaknem összverogytam már, itt azomban századosomnál Kun János barátommal találkozván, ő szekéren hozottbé, városunkba, esti 9. óra tájban. Jan. 6. Lajos öcsém, ki századunknál, hadnagyságot viselt, csak, ma reggeli 9. óra tájban érkezett-meg; ez által nem csekély aggodalmunk enyészett el, mert róla, a' csata' kezdete ólta mit sem tudtam. Néhány napi táborozásomra visszatéróleg; az elég sanyarú volt, és szomorú emlékű fog maradni, előttem. Mert ütközetünk, a leggyalázatosabbak' eggyike. Néhány álgyúink is vesztek oda. Azomban, „néhány zászlóaljban 's a' borsodiakban is, jeles bátorság nyilvánult." mint Szemere Bertalan írja, eggyik placatjában. A' másikban pedig igy szóll: ,,a' borsodi veresszalagosok átaljában jól viselték magokat, eggy osztálya pedig, az elő csatázok' sorában hősi lélekkel haladt ez ellenség' sorai felé". Ezen táborozás ugyan kevés ideig tartott; de, annál több szenvedéssel volt elárasztva, a' hideg, olly rendkívüli fokra hágott, hogy sokaknak fagyott el, lábok, kezök, fülök, nékem, bal kezem' újai végét, és füleimet kapta meg, a' hideg. A marschok is fárasztók voltak, az ország-útróli eltérésekkel, két állomást is gyalogolva eggy napon, illy iszonyú hidegben, és nehéz téli öltözetekben. Reggeltől, estig többnyire semmit sem ettünk; estve is henezen lehetett pénzért is valamit kapni, a' szegény — vagy tán rokonszenv nélküli néptől. Szállásunk, igen kényelmetlen lett volna, bár, egyébkor; de, illy időben, nagy örömet szült bennünk, az midőn, végtére kifáradás, 's fázás