Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Borsod vármegye országgyűlési képviselője, Komárom várának védője: Klapka György (1820-1892)

lasztották. Az 1870-es évek végén katonai szaktanácsadó Konstan­tinápolyban, s visszatérte után fordul figyelme ismét az írás felé. Ennek terméke az 1886-ban megjelent Emlékeimből c. műve. (Ek­kor más 66 éves, s a kötetben így jelenik meg saját kora, s a szabad­ságharc óta eltelt idő, az események átértékelődése, egyes személyi­ségek más minősítése.) A továbbiakban ennek a kötetnek a VI-VII. és VIII. fejezetét idézem, 6 amely részben a kormány és az országgyűlés debreceni helyzetéről, majd arról szól, hogy miként történt kinevezése a felső tiszai hadtest parancsnokává. Olvashatjuk Szemere Bertalan leve­lét, amelyben kifejti véleményét a magyar hadsereg „gyenge" állapo­táról, a vereségek okairól. Ezt elfogadva adta ki első napiparancsát Klapka 1849. január 15-én a tokaji főhadiszállásról. A gyötrődése valóságos alapú, s probléma-látása is helyes. Tokajban neki a deb­receni országutat kellett védenie, de ugyanakkor úgy védeni a Mis­kolci-kassai utat, hogy védje a Miskolc-pesti utat is. Miskolcra kel­lett volna vonulnia, de Tokaj térségében Debrecent kellett óvnia. Ekkor fogalmazta meg, hogy „Miskolc megszállásának fölibe állí­tottam Tokaj biztos megoltalmazását". Ezen a helyzeten látszott se­gíteni Görgey „előkerülése", s Kassára történő bevonulása. Görgey­vei ekkor még minden további lépésben, elképzelésben egyezett a vé­leménye, s ezt zavarta meg Dembinszky kinevezése a tiszai hadse­reg főparancsnokává. Egyikük sem bízott az új főparancsnokban, s ez fordítva is így volt. Dembinszky gőgösséggel párosult hozzá nem értése ekkortól érhető tetten. Ezek már 1849. februárjának esemé­nyei, amikor Miskolc válik a gyülekezés és a kápolnai csatához való felvonulás központjává. Igy jelenik meg Miskolcon Klapka, Aulich, Damjanich, a Görgey parancsnoksága alatt maradt hadtest négy hadosztályparancsnoka, s természetesen a főparancsnok, Dem­binszky. 7 Nevezhetnénk ezt a „nagy találkozót" a magyar szabadság­harc fordulópontjának is, hiszen itt éri el csúcspontját a főparancs­nok elleni bizalmatlanság, amely később leváltásához vezet, csak közben megtörténnek a kápolnai, a kövesdi események, s a vissza­vonulás a Tisza túlsó, tehát bal oldalára. Klapka megfogalmazá­sában: „engedelmeskedtem ugyan parancsainak, de személye iránt a ragaszkodásnak, vagy rokonszenvnek az utolsó szikrája is ki­6 Klapka Gy: 1986. 81-108. 7 Szendrei J: 1911. 59, 85-86, 92-98, 110-115, 187.

Next

/
Thumbnails
Contents