Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

burg-házhoz való ragaszkodásuk megszűnjék, azt kivitte az akasztás, agyonlövetés, a nehéz vasban huszévi várfogságra való megkegyelmezés. A bolondok! A pestiek mindennap a Gödöllő felé eső kapuhoz mentek, hogy lássák, nem jönnek-e még a magyarok; ezt megtiltották nekik. Aztán naponkint felmentek a Gellérthegyre és innen néztek a távolba, a honnan a szabadulást várták. De ide is őröket állított a nagy Windischgrätz, hogy oda zarándoklást megakadályozza. Ez volt az a nagy szeretet, melyet Atta Troll kézzelfogható statáriális gyöngédségeivel a nép szivében szerzett! Egyik napon veres parókám nélkül mentem Pest kapui elé sétálni. Nagyon meleg volt, azért hagytam azt ismerőseimnél. Átmentem Budára és a vár felé tartottam. De óh, borzalom! Egészen váratlanul találkoztam a Ceccopieri ezred egy ezredesével, aki korábbi időből még Pozsonyból ismert és azonnal emlékezett is reám. Arról azonban, hogy a magyar ügynek vagyok hive, szerencsémre mitsem tudott. Megkérdezett, hogy mit is csinálok most Pesten? A mennyire lehetett elfogulatlanul azt válaszoltam neki, hogy már egész télen itt vagyok, mert birtokomon már nagyon unatkoztam. Tudni óhajtotta lakásomat; mondtam neki gyorsan egy tetszésszerinti utczát és házszámot, ahol bizony hiába kereshetett. „Olvasta Ön már az újságot?" kérdezé. Azt mondtam, hogy nem. „Nos, ugy nem tudja, hogy Dembinsky elvesztette a főparancsnokságot és helyére Vetter került?" „Vetter egészen az az ember, a milyent a rebellis hadsereg vezérének óhajtunk. Ezzel majd csak elkészülünk." Nagyon tudatlannak tetettem magamat, de azt gondoltam magamban, noha igy áll a dolog, ugy a magyarok majd elbánnak veletek. Az ezredes urnák ugylátszik, nem volt kedve engemet már otthagyni, pedig igazán szívből óhajtottam azt, mert tovább kérdezett, hogy hová megyek és válaszomra, hogy a várba megyek látogatóba, azon óhaját fejezte ki, hogy elkisérhessen. Hiába, nem ellenkezhettem. Útközben a lövőrésekből kikandikáló ágyutorkokra tekintettem és egészen naivul azt kérdeztem, hogy mit jelentsen ez? „Ez már mind a védelemre van berendezve" monda, „ha a magyaroknak talán eszükbe jutna bennünket itt megtámadni." Azután sétát ajánlott a sánczok körül, hogy nekem annál jobban megmutathasson és megmagyarázhasson mindent, mire annyival is inkább szivesen vállalkoztam, mert igy a legjobb alkalmam volt megfigyeléseimet megtenni. Körül is vezetett a váron kivül. A