Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

kozzam. Annyi áldozatot kellett látnom és mindegyik egy hős volt! Ez a jelenet lelkem mélyéig hatott és csakis imádság által voltam képes szorongó keblemen könynyiteni. Az Isten mindenkit tettei szerint fog megjutalmazni." Egy kis szünet után igy folytatta Kossuth: „Önnek báróné asszonyom visszatértemet a Görgei táborából be kell várnia, a hová okvetlen el kell mennem, ha Debreczenben a legszükségesebbet rendbehoztam. Sok megbízatásom van Önhöz, ezeknek megmagyarázásához pedig hosszabb megbeszélés szükséges. Néhány nap múlva elutazom; ha majd visszatértem, szíveskedjék nálam jelentkezni." Ezután elbocsájtott Kossuth. Ismét elég időm volt ahhoz, hogy Debreczenben szétnézzek és nagyobb nyugalommal adjam át magamat azon élvezeteknek, miket a kormány székhelye nyújtott. Az előbbi napokhoz képest egészen más és örvendetesebb hangulatban találtam magamat; a nyert csata hire és Kossuthtal való beszélgetésem megszabadított azon borús sejtelmektől, a mik engem azóta oly annyira nyugtalanítottak. Azonkívül Kossuth ujabb tevékenységre nyújtott kilátást. Mindez reám nézve elég ok volt arra, hogy háboritlanul adjam át magamat az örömnek. Luzsenskyvel és nejével Debreczen vidékére tettem kirándulásokat. Luzsensky ugyanis csakugyan letette kormánybiztosi hivatalát, és a helyett előbbi képviselői állását foglalta el a magyar országgyűlésnél. Debreczen környéke nagyon lapos, de rendkívül termékeny. Két órányi távolságra terjednek a virágzó szöllöskertek. Gabona, tengeri és dinnye ritka bőségben és szépségben tenyésznek, utóbbiak oly nagy tömegben, hogy főleg marhaeleség gyanánt szolgálnak. Egyik kirándulásunk alkalmával láttuk az első dzsidás ezredet, melyet a kormány állított fel. Csupa lengyelekből állott az és oly módon volt egyenruházva és felszerelve mint az 1830-iki lengyel köztársaság ulánus ezredei. Sötétkék egyenruháikon fehér hajtókák, gallérok és válrojtok voltak. Ez az ezred mindig vitézül harczolt és minden alkalommal kitüntette magát. Debreczenbe visszatérve, egyik mulatság a másikat követte. A város azon nagyobbmérvű forgalomnak, melyet a kormány odahelyezése idézett elő, megfelelni nem tudott. Az utczák nem voltak kikövezve és esős idő alkalmával gyalog járhatlanok voltak, ugy, hogy folyton kocsin kellett menni. Ezen körülmény naponkint mindenféle tréfás esetekre adott alkalmat, a miken a lakosság mulatott. Egyik napon meglátogattam Perczeit, aki a Bánátban