Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A tűzérhadnagy; lelkipásztor: Sáfrány Mihály (1828-1903)

hogy hadi sikereiről, eredményességéről legendák keringtek, élete szerencsésen alakult, hiszen 1850-ben folytathatta tanulmányait. A 22 éves ifjú Sárospatak után 1852-ben Rimaszombatba került, majd ismét vissza Miskolcra. 1856-ban Imolára települt, majd Nagyvisnyóra, ahol élete végéig volt lelkész. Már idős, 74 éves volt, amikor élve egy 1901-ben született miniszterelnöki rendelettel - amely az 1848149-es honvédek állami ellátásáról kívánt gondoskodni - kérvényt nyújtott be Széli Kálmán miniszterelnökhöz. „Nyugdíj-kérvényében" a következőket tartotta fontosnak leírni önmagáról, honvédtiszti múltjáról: „1848-ban már augusztus hó első' napjaiban - Pestre mentem, s ott a honvéd tüzérség kötelékébe mindjárt az alakulás kezdetén beléptem. Miután a Neugebaudéban jó hat hétig képeztettünk, gyakoroltattunk, a legeisóul szerzett honvéd lovasütegbe osztatván be, szeptember 20 körül Psotta Mór százados ütegparancsnok vezérlete alatt Székesfehérvárig vonultunk Jellaschich elé, akivel 29-én Pákozdnál megütközvén, felvettük a tűzkeresztséget győzelemmel, dicsőséggel. Itt Móga, majd pedig Görgey tábornok alatt tüzérkedtem egész Világosig: 24 kisebb-nagyobb ütközetben mint hadnagy, mindig azon egy ütegnél, mely később a VI. számot kapta; kivéve a legutóbbi 20 napot, melyre a XI. gyalog üteghez tétettem át, s melynek kötelékében csakis három: a harsányt, zsolcai és gesztelyi ütközetben vettem ténylegesen részt... Mindezt életem végén a papi szavamra állítom és reménylem azért, hogy e szavaimmal Nagy méltóságod előtt is hitelre találok, s utóbbi igényem elismerését és tényleges méltánylását is tőle tiszteletteljes bizalommal kérhetem és várhatom. Megkísérlendem ugyan, sőt ... munkába vettem az objektív igazolást; de rám nézve sietős a dolog, mivel immár életem 74-ik évét töltöm, volt tiszti bajtársaim pedig mindnyájan még idősebbek nálamnál, - ha és akik t.i. élnek; az utolsó órák - pedig úgy szétszóródtunk, hogy egyik-másik felől Világos óta soha semmit sem hallottam. Amenynyiben azonban kívántatnék és eredményre jutnék, és az időből ki nem fogynánk: a részbeli igazolásomat később fogom Nagyméltóságod elé terjeszteni. „Visnyón, Borsod megye, Augusztus hó 16. 1901." A kérvényre érkező válasz egyértelműen támogató, elfogadó volt. Sáfrány Mihály tüzér hadnagy azonban sokáig nem élvezhette e későn született elismerést, 1903-ban elhunyt, s falujában helyezték örök nyugalomra.