Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)
kedvező állásba helyezett ágyú ütegét észrevétlenül megközelítvén, oly irtó sortüzet vezényelt hogy az üteg a mellé fedezetül rendelt két századdal együtt több halottat és sebesültet hátra hagyva azonnal meghátrált. A Nagy Sándor hadteste még az nap Dobsinára, másnap pedig Lenyes-Bényére vonult, itt lettem én Nagy Sándornak bemutatva és midőn értesült arról, hogy miként lettek a Mesterházy szerelvényei megmentve, nem engedte többé, hogy én az akkori válságos körülmények között Miskolczra visszatérjek s magamat az elfogatás esélyeinek kitegyem, de sőt azonnal segédtisztjeként vett maga mellé, s ily minőségben nap-nap után együtt szenvedtük át egészen Világosig a szabadságharcz utolsó szomorú napjait. Legyes-Bényén az öreg Zalay földbirtokos szivesen látott vendégei voltunk, mindig kegyelettel emlékszem vissza azon estebédre, melyet szerencsés voltam a most emiitett földes úrnál Görgey Arthur és ennek táborkari tisztjei, azok között Kempelen és Breuer, valamint Nagy Sándor, Mesterházy és neje társaságában elkölteni. Másnap, az az jul. 28-án a Nagy Sándor hadteste Tokaj felé folytatta útját s útközben folyvást hallhatók voltak — amint később tudomásunkra esett — a Leiningen hadteste és a Grabbe orosz tábornok hadosztálya között Gesztelynél kifejtett ütközetnek előbb szakadozottan, majd mindig sűrűbben hallatszó ágyúzásai. A gesztelyi ütközetben Leiningen olyan heves ágyutüzelést fejtett ki, hogy Grabbe kénytelen volt hadosztályával visszahátrálni és miután a később valótlannak bizonyult hir folytán arról értesült, miszerint Miskolcz lakossága hátuk megett oly szándékkal kelt fel, hogy az orosz hadak visszavonulási vonalát elvágja, Miskólczot elmellőzve Putnok felé vette útját. 1849. július 29-én egy derült, meleg vasárnapon Ujfehértón egy már előre haladott korú, gazdag uri hölgynek kiváló vendégszeretetében részesültünk; mintegy 16 törzstiszt, azok között Nagy Sándor, Mesterházy nejével és én voltunk vendégei s kedélyes társalgás közben fogyasztottuk az Ízletesen készitett jó ebédet, midőn az étterem ajtaja felnyílt s egy csinosan öltözött csupasz képű fiatal egyén mutatta be magát, büszke hangsúlyozással ejtvén ki e pár szót; »én Reménye Ede vagyok« s a házi kisasszony azonnal székkel kínálta meg, hogy ő is az étkezőkhöz csatlakozzék; ő azonban az asztaltól távolabb foglalt helyet, mondván, hogy