Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)

A Nagy Sándor hadtestébe beosztott császár huszárok ezre­dese, Mesterházy István, felhasználva a kedvező alkalmat, Budi Endre miskolczi ügyvédhez beszállásolt és miután az általa már hónapokkal előbb eljegyzett B. Cornéliával való egybekelését ha­tározottan kivánta, az esküvő másnapra, azaz július 23-ának, d.u. 3 órájára lett kitűzve. A szülőknek nem csekély gondot adott az, hogy miként te­remtsék elő a menyasszonyi kelengyét egy nap alatt és ha egyebet nem is, de a legszükségesebb menyasszonyi öltözéket. Azonban a véletlen munkája volt, hogy egy Dickman nevű női szabó által egy távolabbi menyasszony részére elkészített fehér atlasz ruha csekély igazitással tejesen ráülett a szép Cornéliára. A szép menyasszonyt én, mint egyik vőfély, voltam szeren­csés karomon átkisérni a szomszédos ágost templomba, hol a kitű­zött időben a boldog jegyeseket Komáromy József akkori püspök eskette össze. A szerény - de Ízletes lakodalmi estebéd alatt a felett folyt a vita, hogy a szülök nem akarták engedni, miszerint az oroszokkal minden perczben kitörhető összeütközés esélyeinek kitegyék leá­nyukat, s hogy Mesterházy ily válságos időben nejét magával vi­gye, a sors azonban a vita felett a szerető hitestársak javára dön­tött. Ugyanis Mesterházy a ritka szép fehér négy lova által vont díszes fogatán másnap július 24-én az ekkor Szentpéteren elszál­lásolt Nagy Sándorhoz utazott, hogy nejét a szeretett tábornoká­nak bemutassa s a közbejött esélyek nem engedték, hogy vissza hozza. De alig hagyta el Miskólczot, midőn a délutáni órákban előbb szakadozottan, majd mindig sűrűbben lehetett hallani a vá­rosunk közelében eső Görömböly község határában össze ütközött ellenfelek ágyúinak dörejét. Ugyanis a Görgey által az orosz hadsereg állásának meg­figyelésére kiküldött Pöltenberg tábornok VII-ik hadtestét Tsche­odajew orosz tábornok hadosztálya megtámadván, a Görömböly és Mályi községek között elterülő fensikon, de kiválólag a Harsány felé vezető országút magaslatán kifejlett erős közdelemben Pöl­tenberg az erdő szélén megjelent oroszokat igen élénk lövegtűzzel már vissza riasztotta, de midőn a kozákok a magyarok állását két oldalról bekeríteni akarták - Pöltemberg elérkezettnek látta az időt, hogy a külömben is túlnyomó erővel rendelkező orosz sereg

Next

/
Thumbnails
Contents