Tanulmányok A Magyar Tudományos Akadémia megalapításáról (Miskolc, 1997)

DOBROSSY ISTVÁN Vay Ábrahám és a Magyar Tudományos Akadémia alapítása. (A Vay család szerepe Borsod vármegye történetében)

vénytevő hatalom felügyelése alatt magyar nyelvre is fordittasson le; e' felett igyekezzenek azon, hogy a' Diaeta által meg határozandó bi­zonyos határ idő el múlásával, senki is, a ki magyarul nem tud az or­szágban semmi némű köz hivatalra fel ne vétettessen, minden dicasteriális és közönséges jegyzőkönyvek és levelezések egy átállyá­ban magyar nyelven folytatassanak; a' Tekintélyes Királyi Tábla előtt is a' perek ezután magyar nyelven folyanak; 's mind ezekben, mind az alsóbb ítélő székek előtt magyar nyelven folyt, és az appelláta út­ján felküldött polgári és criminális perekben a Főmlgú Király Curia a' maga ítéleteit anyai nyelvünkön mondja ki; a törvényes thecnicus még most meg hagyódható szavakat, jövendőben, vagy a' törvényt Hozó Test, vagy az idő és utas hazai nyelvünkre majdan le fordítani fogván." 22 A magyar nyelv „virágoztatásával" van kapcsolatban a magyar nyelvű Nemzeti Játszó Szín, vagyis a magyar nemzeti színház megte­remtése. (A követeknek adott utasítás 30. pontja foglalkozik ezzel, s felvetése ezért érdemel különös figyelmet, mert Miskolcon 1823-tól már működött a magyar nyelvű színház, amelynek külön önálló épü­lete volt.) A követutasítás a következőket fogalmazta meg: „Anyai nyelvünknek virágoztatása mely az európai körül belől feküvő min­den nemzeteknek véle nem is atyafiságos nyelveik, és a külső belső hányattatások minden zivatari között különös isteni gondviselésből már szinte ezer esztendőktői ólta meg maradott meg lankaszthatat­lan törekedésünknek fő tárgya lévén, ezen nemzeti ereklyének fel tartására is tehát semmi áldozat drága nem lévén, minekutánna ki­vált az ország nagy költséggel játék színek építtettek, 's azokon az idegen nyelv hangzik; hogy a' magyar nyelv önnön hazájában, az idegen nyelv előtt fejet hajtva, számkivetve ne legyen, Követ Urak az Ország Rendéivel együtt egész buzgólkodással azon legyenek; hogy egy állandó Nemzeti Játék Szín és Jádzó Társaság felállításáról, ennek módjáról és fundusáról gondoskodjanak; addig is pedig az eladoga­tott magyar fundusok árából építtetett pesti most németh theátrumon a magyar nemzeti nyelv szóllaljon meg; 's ennek az elsőséget az ide­gen nyelv tartozóképen adja által." 23 22 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 501/e. 2700/1825. 23 B.-A.-Z. M. Lt. IV. 501/e. 2700/1825.

Next

/
Thumbnails
Contents