Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A gyógyítás története - Kubassy László: A mentőügy története

tok megtalálták és elhurcolták, de nem jutottak vele messzire. 1945 tavaszán előkerült és kijavítva ismét szolgálatba állították. A mentőállomás a háború után is a kórház épületében működik igen szűkös elhelyezési viszonyok közepette, ezért 1957. február 28-án 27 évi szolgálat után megszűnik és az ekkor már Nagy-Miskolci mentőállomásba olvad be. E küzdelmes 100 év végén (1996. május) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 20 mentőállomáson 670-en dolgoznak 111 mentő gépkocsival a megye és Miskolc város egészségügyi ellátásának szerves részeként. Ebből a miskolci mentőállomáson 25 gépkocsival, köztük egy rohamkocsival, 150-en teljesítenek szolgálatot: 1 főorvos, 5 mentőorvos, 14 mentőtiszt, 53 mentőápoló, 48 gépkocsivezető, 9 autószerelő, 1 rádiótechnikus, 15 adminisztratív és 4 kisegítő munkaerő. E történeti áttekintésből megállapítható, hogy szolgálatunkat köztük a miskolcit is — mindig a szükség szülte és az fejlesztette tovább. A szervezetünk, a munkánk alapcélkitűzései egy évszázad óta most is helyesek, időtállóak, csak a tudomány és a technika fejlődésével kell mindenkor kiegészítenünk. A szép és szükséges tervek megvalósításához régen is kevés volt a pénz, úgy látszik a mentésügy minden korban súlyos anyagi gondokkal küzd és mindig háttérbe szorul. Az utóbbi, közel 50 esztendő igazolta nagy elődeinknek 100 évvel ezelőtti helyes meglátását: az egész országot átfogó szervezet, egységes célkitűzések, fegyelem, azonos munkamódszerek és eszközök, következetes irányítás mellett mindig ütőképes tudott lenni bármilyen nehéz feladat elő állította szolgálatunkat az élet. Egy szervezet történetének megismerése, fejlődésének rögzítése tiszteletet parancsol az elődök iránt, feladatot ad az utódoknak (a feldolgozás 1989 végégig történt). A múlt írásos és tárgyi emlékei, melyekre méltán büszkék lehetünk, igen szegényesek. Sajnálatosan az egészségügyi létesítmények történetei nagyon szűkszavúak, ezeken belül is a mentők munkájára vonatkozóan alig-alig sikerült adatot feltárni. Az írásos forrásmunkák mellett felhasználtam a régi dolgozóink emlékezéseit és a magam élményeit is. A régies nyelvezetű szövegrészeket a korabeli írásokból szó szerint vettem át. írásomat Vörösmarty Mihály gondolataival zárom: „Aki a múltját nem ismeri, a jövőt sem érdemli!"