Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A gyógyítás története - Kubassy László: A mentőügy története

Városunk 1944. december 3-i ostrom alóli felszabadulása után az élet mind jobban megindult. A felszereléstől kifosztott tűzoltó- és mentőegyesület lelkes tagjai a kiöregedett és eldobott, eldugott eszközöket, roncsjárműveket tákolták össze, hogy feladatukat elláthassák. A kórházakba, iskolákba az elvonuló front sebesültjeit hozták nagy számmal, a város lakói között is kiütéses tífusz ütötte fel a fejét. Derék mentőink a betegeket kerekes targoncán, kézi szánkón vitték a kórházba, ahol szintén nagy erőfeszítéssel tudták megteremteni a gyógyítás alapfeltételeit. Ez időben a járványosztályon 200 kiütéses tífuszos beteget ápoltak. 1946. november 16-i cikkében a helyi Szabad Magyarország kifogásolja, hogy még mindig nincs Miskolcnak mentőautója, amikor az ország többi nagy városában: Debrecenben, Szegeden, Győrött már autókkal látják el a mentőszolgálatot. Ugyancsak hiányolja az orvosi szolgálatot. Tarthatatlan helyzet, hogy az egyébként igen jó szándékú, derék és lelkes tűzoltókra háruljon Miskolcon a mentőszolgálat nagy felelősséget jelentő ellátása. Hovatartozásuk is rendezetlen, mert mint mentők a népjóléti, mint tűzoltók pedig a belügyi tárca hatáskörébe tartoznak, de a várostól kapnak fizetést. Talán az újságcikk is segített, de még inkább ekkorra ért meg a feltétele: 1947. január 15-től ismét van a városnak egy mentőautója, amit a roncsokból szereltek össze. A tűzoltó szakszervezet vezetősége nagyszabású tervet dolgozott ki a megye tűzoltó- és mentőszolgálatának körzetenként való korszerű megszervezésére. A terv szerint — melyet a belügyminiszterhez terjesztettek be — Miskolcon, Ózdon, Mezőkövesden és Szendrőn létesítenek 14-14 főből álló mentő-tűzoltó körzetet a szükséges járművekkel és felszereléssel. A háború előtt a mentésügyünk önkéntes, egyesületi alapon volt megszervezve, széttagoltságával már nem tudta kellően biztosítani a feladatok ellátását. A nem kielégítő mentőhálózatunk a háború dúlása következtében szinte teljesen elpusztult. Az újjáépítés során nehéz munkával sikerült a mentőszolgálatokat üzembe helyezni. A megnövekedett igények arra késztették a kormányzatot, hogy az egyesületi és adományokra felépülő jellegéből a mentőszolgálatot kiemelje, korszerűsítse, egységes elvek szerint szervezett állami mentőintézményt hozzon létre. 1948. május 10-én kezdte meg a működését az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), melyet a 4980/1948. Korm. sz. rendelet, valamint a 216.760/1948. N. M. sz. rendelet alapján a korábbi mentőegyesületek összevonásával hoztak létre. Az OMSZ megszervezője és első főigazgatója dr. Orovecz Béla volt.