Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Előadások a városi jogélet és jogi oktatás témaköréből - Ruszoly József: Zsedényi Béla és a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap

terelnökség sajtóosztályának vezetője 1939. szeptember 9-én elutasítot­ta, mire 15-én a polgármester is visszavonta a július 18-ai határozatot. 1939. szeptember 29-én a kiadó bejelentette, hogy az FRH felelős kiadói és szerkesztői tisztét dr. Zsedényi Béla jogakadémiai tanárra ru­házta, ezt azonban formai okokból sem Fekete Bertalan polgármester, sem a miniszterelnökség nem vette tudomásul. Zsedényi október első napjaiban mindkét helyre beküldte a szükséges okmányokat, a polgár­mester október 6-án mégis magyar állampolgárságának bizonytalansága miatt - Aknasuhatagon, azaz a trianoni határokon kívül született — el­utasította felelős szerkesztőként és kiadóként való tudomásulvételét. A kiadóvállalat 1939. október 10-én mintegy tartalékként mellé ismét bejelentette Demeter Gézát; ugyanekkor panaszt intézett a Köz­igazgatási Bírósághoz is a Demeter Géza eredeti megbízatását elismerő polgármesteri határozat utólagos visszavonása ellen, ezt azonban a pol­gármester két nap múlva elkésettség címén elutasította. Nem vette tu­domásul Demeter Géza újbóli bejelentését sem. Mi több: 1939. október 12-én kiadta a véghatározatot az FRH-nak az időszaki lapok nyilvántar­tásából való törléséről. A részvénytársaság és Zsedényi Béla felelős szerkesztő még aznap válaszoltak: a sajtótörvényre és végrehajtási ren­deletére tekintettel továbbra is megjelentetik az FRH-t. A kiadóvállalat, ill. Zsedényi Béla 1939. október 27-én a polgár­mester útján három panasszal és egy felfolyamodással fordult a Köz­igazgatási Bírósághoz. (1) A kiadó bepanaszolta az FRH-nak a politikai lapok nyilvántar­tásából való törléséről hozott 1939. október 12-ei polgármesteri határo­zatot. (2) Panaszt emelt a kiadó Demeter Géza második, mintegy tarta­lékos bejelentésének polgármesteri elutasítása ellen is. (3) Zsedényi Béla és a kiadó panaszt tett az ő elutasítása miatt, különös tekintettel állampolgárságára. (4) A kiadó felfolyamodással élt Demeter Géza első ügyében való, a Közigazgatási Bírósághoz intézett panaszának a polgármester által el­késettség miatt való visszautasítása miatt. A Közigazgatási Bíróság ez utóbbi felfolyamodást (4) igazolási ké­relemnek minősítve visszautalta a polgármesterhez, aki azt 1939. de­cember 14-én természetesen ekként is elutasította, ami ellen 29-én a részvénytársaság megint csak a Közigazgatási Bírósághoz folyamodott. Zsedényi Béla mondvacsinált állampolgársági ügye Belügyminisz­térium által 1940. március 4-én kiadott állampolgári bizonyítványa ré­vén végre rendeződött. Ebben a miniszter rendeletéből az illetékes osz­tályfőnök megállapította:

Next

/
Thumbnails
Contents