Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Előadások a városi jogélet és jogi oktatás témaköréből - Ruszoly József: Zsedényi Béla és a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap

Ruszoly József ZSEDÉNYI BÉLA ÉS A FELSŐMAGYARORSZÁGI REGGELI HÍRLAP 1. Zsedényi Béla (1894-1955) jogakadémiai tanár két évtizeden át megbecsült polgára volt Miskolc városának. Addig csupán a városháza falai között kifejtett törvényhatósági jellegű politikai tevékenysége 1944/45-ben váratlanul - az ó't nem ismerők számára mondhatni vélet­lenül - nemzeti szintre emelkedett, utána viszont - néhány évnyi felszí­nen maradás után - a mélybe zuhant. Alig több mint tíz esztendővel a debreceni nagy napok után börtönkórházban lelte halálát. A feledés és feledtetés három évtizede nyomán mint a helyi hagyományok élesztésé­ben is résztvevő miskolci jogtörténész a Papp Lajos szerkesztette, azóta megszűnt Napjaink hasábjain 1985 márciusában tettem föl a kérdést: Ki volt Zsedényi Béla? Tanulmányom címét nem költői kérdésnek szán­tam, hanem életútjának forrásokkal alátámasztott fölvázolásával igye­keztem rá válaszolni. írásomat a hozzá kapcsolódókkal, valamint Zsedényi 1947. évi, a Választási Bíróság elé szánt védőiratával együtt utóbb Három borsodi örökhagyó c. gyűjteményembe is beiktattam. 1 A Miskolci Egyetemről való végleges - másodállásban teljesített professzo­ri szolgálatomat is megszüntető - távozásomat megelőző hónapokban, 1991 tavaszán a Herman Ottó Múzeum hírlaptárában és a Borsod­Abaúj-Zemplén-Megyei Levéltárban igyekeztem fölkutatni Zsedényi jog­akadémián kívüli közéleti - törvényhatósági és lapszerkesztői - tevé­kenységének forrásait. Születési centenáriumának közeledtével ezek ja­varészt Zsedényi Béla a miskolci közéletben c. tanulmányomban föl is dolgoztam, s ennek lényegét elő is adtam a Herman Ottó Múzeumban kezdeményezésemre (is) rendezett 1994. április 29-ei centenáris emlék­ülésen, melynek anyaga - benne említett, ám sajnálatosan avatatlan szerkesztői tollal megnyirbált tanulmányom - hosszas, csakis a pénz­ügyi nehézségekkel magyarázható - késedelem miatt csupán nemrég jelent meg. 2 1 Ruszoly József: Három borsodi örökhagyó. Palóczy László, Szemere Bertalan, Zsedényi Béla. Tanulmányok és dokumentumok. Felsó'magyarország Kiadó, Miskolc, 1992. 119-198. 2 Tanulmányok Zsedényi Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére. Szerk. Csíki Tamás. Miskolc, 1995. [19961; hivatkozott tanulmányomat (45-89.) csonkítatlan szövegben az Acta Jur. et Pol. Szeged 50. kötetében szándékozom még ezévben közre­adni.

Next

/
Thumbnails
Contents