Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)
Tudományos élet Miskolcon - Velkey László: Kutatás a gyógyítás szolgálatában
Első elnöke és a Szakbizottság megszervezője, a regiókkal s az ország többi Akadémiai Bizottságával kapcsolatot felvevő és tartó reprezentánsa Prónay Gábor címzetes egyetemi tanár volt. Az általa megjelölt úton, s szellemében, jelenleg 15 - többségében aktív munkabizottság dolgozik. A Miskolci Akadémiai Bizottság - nemcsak teremben gondolkozva - hanem rangjánál fogva adott helyet számos országos és nemzetközi tudományos ülésnek, nagytekintélyű hazai és külföldi professzorok előadásának. Befejezésül néhány adattal szeretném alátámasztani az elhangzottakat. Az utolsó 50 évben: 46 kandidátus, illetve egyetemi magántanár dolgozott kórházainkban. 12 személy már ilyen minősítéssel érkezett Miskolcra. Hárman - elmenetelül után - de az itteni iskolákból felnőve más intézetekben védték meg értekezésüket. A miskolci kórházakban dolgozott, s itt szerzett doktori fokozatot 1 személy, kandidátusi fokozatot 29 orvos. A városban dolgozó osztályok s személyek elismerését jelzi az is, hogy jelenleg tizenhatan az Országos Intézetek Szakmai Kollégiumának tagjai. Említésre méltó a Semmelweis Kórház, Megyei Kórház könyvtárainak igen fontos szerepe a tudományos dolgozók munkájának s segítésében. Jelentős munkát végeztek Gyárfás Ágnes vezetésével az orvosi bibliográfiák összeállításával, mely dokumentálta az itt végzett munkát és forrásmunkául is szolgál. Szólnom kell a már említett Egyesületi Evkönyveket követő, borsodi orvosok tudományos tevékenységét ismertető, s az ezt követő Borsodi Orvosi Szemle kiadványainak sorozatáról, a Megyei Levéltár archív anyagairól-, melyek munkámat alapvetően segítették. A múlt és a jelen történéseinek vizsgálata tükrében megállapíthatjuk, hogy az egészségüggyel kapcsolatos fejlődést, annak színvonalát, törekvéseit: egyrészt a kor adottságai, de — nem tagadva Miskolc történeti és kulturális értékeit, s „iskolaváros" voltát - lényegében minden korban Miskolc „kereskedő város" jellege határozta meg. Az elmúlt századokban a város vezetői részéről a törekvés, döntő feladat a környezeti feltételek - ivóvíz, csatornázás -, javításával a betegség megelőzés, s a betegek ellátásához kórházak ispotályok, fürdők létrehozása, s a betegek gyógyítási feltételeinek a megteremtése, javítása volt. Századunk közepén a tudományosan képzett klinikus és szervező orvosvezetők a mércét magasabbra, országos szintre igyekeztek s tudták emelni. A kutató-tudományos munka személyi, technikai és anyagi feltételei az utolsó évtizedekben ugrásszerű fejlődést mutattak. Ennek több feltétele összetevője volt: - A Miskolci Egyetemnek is kisugárzása a város életére s nem utolsó sorban az orvostársadalommal való kapcsolata jelentős szerepet játszott.