Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Tudományos élet Miskolcon - Velkey László: Kutatás a gyógyítás szolgálatában

Domby Sámuel Erdobényén született. Tanulmányait Utrecht-ben végezte. 1758-ban gyakorló orvosként telepedett le Miskolcon. 1761-ben megpályázta és elnyerte a megyei főorvosi állást. Disszertációja a To­kaji borról szólt. 1766-ban jelent meg 24 oldalas tanulmánya a borsodi fürdő- és ivóvizekről. Mária Terézia a megyei főorvosokat bízta meg a bábák tanításával és ellenőrzésével. Domby megállapította, hogy a bá­bák többsége „a tudatlanság örvényébe bémerült". Ezért részükre köny­vet ír „Bábamesterség" címmel. Tudományos alapossággal, de a bábák számára is érthető könyvében meghonosította a mindmáig használt szakkifejezéseket. így: a fogamzás, a terhesség, a gyermekágy, és a szülészet, a csecsemőellátás, a gondozás fogalmakat. Általa nevezett „három fő mondásával" megfogalmazta az egész­ségügyben dolgozók etikai normatíváit. - Kiemelte a hivatástudat fontosságát -A mesterség folytatásához nélkülözhetetlen emberi tisztaságot és szakmai hygienet. - S végül a hivatás a szakma társadalmi hasznosságának hitét, s a benne való önzetlen feloldódást. Németből lefordította a hazai viszonyokhoz alkalmazva, saját ta­pasztalataival bővítve a svájci Rosensteini Rosen Miklós: „Orvosi taní­tás a gyermekek nyavalyáinak megismerésekről és orvoslásokról" c. könyvét. A kórtani-kórélettani alapokra épült könyv - az addigi magyar nyelvű naiv írásokkal szemben - oly sikert ért el, hogy posthumus 1812-ben újra kiadták. Elete végén megírta saját gyermeknevelésről szóló „Fontos kérdés". Miképpen kelljen a gyermekeket természet sze­rint úgy nevelni, hogy egészségesek, nagyok, erősek és hosszú életűek lehessenek" c. 224 lapos könyvét, melyet 1807-ben Pesten és Pozsony­ban is kiadtak. Nevelési módszerét így foglalja össze: Ha a gyermeket tanítatni akarjuk, könnyű és kellemes úton kell őket erre vinni. Maguktól, a lélek igénye alapján kívánja a gyermeket a tanulásra ösztönözni, a tapasztalat, a jó példaadás alapján, önnön belső igénytől hajtva. Bevezetőjében a szülők életmódját tárgyalja, s rámutat, hogy a nevelést önmagunkon kell kezdeni, mert a gyermek születése után a legtöbbet úgy tanul majd, hogy ellesi, leutánozza azt, amit a szülők tesznek. A korszak másik jelentős orvosa Benkő Sámuel. Leidenben 1775­ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet, 1778-ban Budán Orvostudori oklevelet. 1878-ban telepedett le Miskolcon. 1782-ben jelent meg „TOPOGRAPHIA OPPIDI MISKOLTZ HISTORICO MEDICA" c. ta­nulmánya, melyben 80 oldalon 30 fejezetben leírja a - A város területét, az épületeket, azok anyagát,

Next

/
Thumbnails
Contents