Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A miskolci iskolák - Környey László: A közoktatás, közművelődés intézményrendszere Miskolcon

kólában tanult 1986-ban a város tanulóinak 37,5%-a, az összes osztály­termi célra használt helyiség 27,5%-ában. Az intézmények ilyen mértékű igénybevételének — a pedagógiai károk mellett - súlyos következménye volt az átlagosnál nagyobb mér­tékű elhasználódás. A középfokú intézmények első évfolyamán a legnagyobb létszámú korosztály 1989/90-es tanévben jelentkezett. Az ezt követő négy tanév­ben csak a miskolci tanulók száma 3.300 fővel növekedett, ez megköze­lítőleg 100 tanterem igényt jelentett. Mivel a tervezett bővítések és fejlesztések csak részben realizálód­tak, az intézményhálózat rendkívül zsúfolttá vált. Az alsó fokú intézményekben jelentkező demográfiai hullám a ta­nácsokat mindenütt új iskolák, tantermek építésére kényszerítette. A régebbi iskolák felújítására, korszerűsítésére kevesebb pénz jutott, a középfokú intézmények fejlesztése is megtorpant. Az alsó fokú oktatási intézményekben a demográfiai hullámot csak jelentős szakmai enged­ményekkel lehetett levezetni. Ezt a középiskoláknál a tanácsi vezetés szerette volna elkerülni, illetve a feszültségeket mérsékelni, ezért tuda­tosan készült a nagy létszámú korosztályok fogadására. 1983-ban valamennyi középfokú oktatási intézmény elhelyezési, működési és tárgyi feltételeit felmérték. Elemzésük a VII. ötéves terv kidolgozását segítette. A terv koncepciójában, illetve Miskolc város ez­redfordulóig szóló fejlesztési tervében is külön hangsúlyt kapott a kö­zépfokú oktatás. Az anyagban két új objektum létesítése szerepelt 1986, ill. 1988. évi belépéssel (a 16 tantermes Avasi Gimnázium és a 12 tantermes gimnázium és szakközépiskola). Az új középiskolai beruházásokon túl a tervben 32 tanterem bőví­tésre nyílt lehetőség, így összesen 60 tanterem épült volna fel. 1985-ben és az ezt követő években a VII. ötéves tervi beruházások és pénzeszkö­zök szűkülése következtében többszöri módosításra kerültek és a 60 tanterem beruházása helyett a 44 tanteremre csökkentett programból csak 30 valósult meg. 1987-ben átadásra került az Avasi Gimnázium. 1989-ben a miskolci gimnázium és művészeti szakközépiskola a városi KISZ Bizottság támadásának kereszttüzébe került, felszólalá­sukra a Tanács az 1-3/Tk. 30.009/1989. sz. határozatával vizsgálóbizott­ságot hozott létre. E bizottság az intézményt „mindenképpen szüksé­gesnek, támogatásra és erőink koncentrálására méltónak, a jövő szá­mára is meghatározó célúnak" minősítette Az iskola építése körüli bo­nyodalmak nagy időveszteséget jelentettek és a megyei tanács, amely az építési költségek 60%-át viselte volna, visszalépett. így a tervezés és a szanálás fázisáig jutott beruházás leállt. Ez nem csak a demográfiai

Next

/
Thumbnails
Contents