Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Petneki Áron: Elnöki megnyitó

pataky Róza, Egressy Gábor vagy a Latabár dinasztia. A két háború közötti színházvezetés, a „Sebestyén testvérek kor szaka"-ként emlegetett érában Budapesten és Miskolcon egyszerre zajlottak a bemutatók. A miskolci színházi élet azonban nemcsak a hősi múltból él: bátran újít, ha kell, még a tradíciókat is megtöri. A Széchenyi utcán jól megfér egymás mellett - s kiegészíti egymást - a klasszicizáló teátrum és a vasból s üvegből épült csarnok. A polgár kulturális életében nemcsak a színházi esték, hanem a könyvek is szerepet játszottak. A nyomtatásnak köszönhetően a többi művészeti ághoz képest ezért is nehezebb konkrét helyekhez kötni az irodalmi életet. Mégis minden városnak megvan a maga irodalmi nagysága, akinek szobrot emelhet, akit ünnepelhet. Miskolc esetében ezt a szerepet kétségtelenül Lévay József töltötte be, s volt pillanat, hogy úgy érezhettük: a bánatos szavú poéta szobra néha árnyékban tartja a mellette kisarjadó újabb hajtásokat. A város irodalmi érdeklődését jellemezte a két háború közötti miskolci íróhét. Akár jelképszerűségnek is tekinthető, hogy 1956 október 23-án szülővárosa vendége volt Szabó Lőrinc, akinek az emlékét nem csupán külsőségek kultusza őrzi. Miskolcon az élő irodalom és az irodalomtörténet ma egyként jelen van, s ennek új ígérete az egyetemi bölcsészképzés. A polgárerényekhez tartozott az együtt muzsikálás, a zene szeretete. Ez alakította mindenütt a későbbi hangversenyéletet. A Filharmóniai Társaság küzdelmes léte, majd a harmincas években a Miskolci Hét rendezvényei állnak a város zenei életének hátterében. A második világháború után pedig itt is létrejött a felsősokú zeneoktatás. A képzőművészetek sem lehettek meg a polgári mecenatúra nélkül. A budapesti Főiskolát támogató vidéki városok közül a két háború között Miskolc állott az első helyen. A művésztelep, a mai Alkotóház is ennek az áldozatkészségnek máig működő jelképe. A miskolci őszi tárlat és a téli tárlat intézményes kereteket adott a képzőművészeti életnek. A legrangosabb miskolci rendezvény 1961 óta az Országos Grafikai Biennale. Miskolc az ország egyik legfontosabb grafikai központjává vált, ennek ad otthont az immár országos gyűjtőkörrel rendelkező Miskolci Galéria, ezt dokumentálja Kondor Béla és Szalay Lajos műveinek állandó kiállítása, vagy Feledy Gyula műterem-galériája. Bármennyire is technika újítások gyümölcse a fotográfia, műfaji kezdetei a portréfestészetből nőttek ki a múlt században. A fényképészet miskolci hőskorát többek között Barna Hugó, Szinai István, s a Munkácsy számára modelleket fotografáló Schabinszky László s az egyik első hazai fényképésznő, Váncza Emma fémjelzi. Mi, az egykori műpártoló polgárok utódai hitelt adhatunk-e hát a közhelyeknek, a lekicsinylő beskatulyázásnak ? Bárki meggyőződhet az ellenkezőjéről az itt következő előadások nyomán.