Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A közlekedés, a hírközlés és a posta évszázados története - Kamody Miklós: Miskolc postatörténete

Az új postajárat első útjának tapasztalatairól a Helytartótanács a vármegyét tájékoztatta, felsorolta az elmaradt és sürgősen pótolnivaló munkákat. Az útvonalat 1795-ben módosították, a tardi állomást megszüntették és a járatot kedvezőbb úton Mezőkövesden át vitték Egerbe. Problémát jelentett a posta elhelyezése, erről a város nem gondoskodott. A kijelölt postamester lakása szűk volt, elhelyezkedésénél fogva alkalmatlan az állomás befogadására, ezért azt ideiglenesen a Szatmáry nevű kapitány házában (a mai Széchenyi István út 21. sz. ház, a Weidlich ház melletti Képcsarnok helyén) nyitották meg. Majd 1792-ben bérbe vették a Pálosokhoz tartozó kúria udvarában (a mai Széchenyi István út 40. sz. ház) lévő épületet, melyet egy jelentésében a posta vezetője így jellemzett: „... lehetetlen hely, ahol a postára jövő tekintélyes emberek egyrészt a dohány szemete, másrészt a kapuhoz csatlakozó mészárszék, a mészárosok kutyái, valamint az elviselhetetlen bűz miatt visszarettennek a hivatalba való belépéstől. ..." Miskolc postái a 18-19. században Miskolc első postamestere (hivatalosan magister postae) nem a város által javaslatba hozott kilenc személy közül került ki, hanem az orosz-török-osztrák háborúban súlyosan sérült nemes származású miskolci illetőségű Osgyáni Bakos László kegydíj gyanánt nyugalomba helyezett vigiliárum magister (őrmester) lett, aki hivatásos katonaként 20 évet szolgált a császári-királyi seregben. Hivatalának értékét pontosan nem tudni, kb. 1000-2000 forint lehetett, ami mint praetium regálé (királyi érték) eladhatási joggal, örökölhetően juttatott vagyon volt. Bakos László 300 forint kaució letétel mellett évi 204 forint javadalmazásban és 104 forint Rittgeldben (lovaglópénz) részesült, ebből kellett a maga és felesége élelmezésén kívül 3 kocsis, 10 ló, és 6 conduktor (kocsivezető) fenntartásáról gondoskodnia. A várostól semmiféle segítséget, művelhető földet, lovaknak füvelő rétet nem kapott, hiába kért. Mint katona ember a civil élet buktatóit nem ismerte, aki csak tehette becsapta. Anyagi helyzetének javítása érdekében rokonával borüzletbe kezdett, bele is bukott, végül is atyai örökségét élte fel, hátralékos befizetései adósságba kergették. Helyzetét 1792. június 4-én a királyi kamarához küldött kérelmében tárta fel: „... a 204 forint fizetéssel a terjedelmes miskolci hivatalt nem lehet fenntartani, ahol négy kocsit és legalább 10 lovat kell állandóan készenlétben tartani, illetve takarmány ózni, s ehhez nem volt nekem semmiféle földem és legeltetéshez kihasított legelőm, ezideig a szükséges kiadásokat apai örökségemből fedeztem, mivel 204 forint nem elegendő a családom és a lovak fenn-