Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - A honfoglalástól napjainkig - Terplán Zénó: Elnöki megnyitó

Életem nagy szerencséje, hogy részese lehettem mind a, Miskolci Egyetem, mint a Miskolci Akadémiai Bizottság alapításának, mindkét intézmény mai napig tartó történetének, fejlődésének, kiépülésének, sok­színűvé válásának. Ez nyilván porszemnyi az 1100 év eseményeinek, de Miskolc város mai életének, helyi értelmisége összetételheli módosulásá­nak, tudományos elismertségének lényeges színeváltozása. De ugyanúgy örültem Miskolc mindegyik tudományos bázisa, va­gyis az ME és a MAB mellett az egyetemvárosbeli három független kuta­tó intézet, a HOM, a Megyei Levéltár, a megyei, városi és egyetemi könyvtár általam is megért fejlődésének. Jóleső érzés, hogy mindezekről is elhangzanak majd előadások a megnevezett intézmények vezetőitől, a rektortól, dékántól, igazgatótól. Elismerés illeti a szervezőket, hogy a meghívóban feltüntetett gaz­dag programot sikerült összeállítaniok és neves országos és helyi előadó­kat megnyerniük a változatos témájú konferenciák sorozatához. Élményekben, tapasztalatok gyűjtésében, a honi történetek részlete­sebb megismerésében gazdag napokat, órákat, perceket kívánok a jelen­lévőknek és rajtuk keresztül a további bekapcsolódó érdeklődőknek. Ezekkel a gondolatokkal nyitom meg a „Miskolci Évszázadok" el­nevezésű konferenciákat a magyar Honfoglalás millecentenáriuma tisz­teletére, és adom át a szót a mai tudományos rendezvényünk előadóinak, akik - a programból láthatóan - a honfoglalástól napjainkig átfogják az 1100 év Miskolc és környéke történetét. A hallgatóság egy csoportja

Next

/
Thumbnails
Contents