Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)
Miskolc a millecentenárium évében
ter a Miskolci Évszázadok c. előadássorozat első napján így fogalmazott: „Az elkövetkező hónapokban Miskolc polgársága elé kerül a város jövőjét tartalmazó, szakszerű és kivitelezhető csomagterv, amelyet csak azután terjesztek a közgyűlés elé, miután a miskolci társadalom, a város lakossága megismerte, észrevételeivel ellátta azt. Ehhez szemléletváltás, gondolkodásmódunk megváltoztatása szükséges. Nem lehet mindent kidobni az elmúlt évtizedekből, a korábbi elképzelések maradandó értékeket is képviselnek. A 19-20. század fordulójának példamutató város vezetői — Soltész Nagy Kálmán, dr. Szenpáli István - rácáfoltak arra, hogy Miskolc csak az ország és régiócsonkoló trianoni határokat megelőzően volt a térség középpontja. Bár az avitt közigazgatás hátráltatta a fejlődést, az alkotó miskolci polgármesterek révén mégis végbement a polgárosodás, majd a nehézipar meggyökereztetése." A város 20. század végi „váltásának" 21. század eleji fejlődésének alapfeltételeit most kell megteremteni, s ez az „alapfeltétel a gazdasági potenciát növelése, a tradicionális ágazatok tisztelete, az erős ipari és fejlett szolgáltatási kultúra erősítése, a városdiplomácia szorgalmazása. Miskolc rendezési tervét oly mértékben kell piacképessé tenni, hogy az állami, külföldi, alapítványi, vállalkozási források bevonásával a — jó külföldi kapcsolattal rendelkező - helyi vállalkozások tovább erősödjenek, a külföldi befektetők pedig hozzájuk csatlakozzanak. A miskolci városvezetés is a munkáját segítő sok okos gondolkodók elképzelései ígéretesek, bár a lehetőségek korlátozottak. De miként a korábbi polgármesterek példái is mutatják, összefogással megteremthetők a holnap Miskolcának alapjai." A kialakítás alatt álló (avagy kialakított és elfogadott) városfejlesztési stratégia várható hatásairól 1996 májusában Kocziszky György egyetemi tanár beszélt, aki összefogója annak a több bizottságból formált, előkészített munkának, amelyből megszületett a városi közgyűlés elé terjeszthető dokumentáció együttes. Előadásában előrevetítette azt a képet, amelyet 2002-ig megvalósíthat Miskolc. A jövőképpel kapcsolatban kiemelte, hogy „egy pénzügyi, kereskedelmi, ipari, tudományos m központú Miskolc megteremtése a cél, a város arculatának javítása. Ahhoz pedig, hogy Miskolc eurórégiós vezető posztját megszerezze, a térségi szerep erősítésére van szükség." A honfoglalás 1100. évében, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában ezen megszívlelendő és megvalósítandó gondolatok jegyében fejeződött be az a tudományos program, amelynek utolsó napja a városfejlesztés stratégiai kérdéseivel foglalkozott.