Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

Miskolc a millecentenárium évében

lezést Vízi László építési vállalkozó, a Kézműves Kamara megyei elnö­ke vállalta fel. A munkálatokban közreműködött Petró József kőműves mester, Vasiszta Imre műköves mester, a Diósgyőri Öntöde Munkás Kft., valamint az Eötvös József Szakmunkásképző és Szakközépiskola. A Szent Anna Egyházközség ezentúl minden esztendőben az Úr színeváltozásának ünnepét követő vasárnap idevárja a híveket. A pihe­nőhely megóvása érdekében a Szent Anna plébánia hívői, különböző egyházi szervezetek, cserkészcsapatok gondozzák majd a kutat." A kút valóban régi miskolci emléket „varázsolt" vissza a köztudatba, hiszen a Jézus kútja, mint helymegjelölés az 1670-es évektől folyamatosan sze­repel jegyzőkönyvekben, különféle levéltári forrásokban. Ez azt jelenti, Az Erdőigazgatóság felújított épülete

Next

/
Thumbnails
Contents