Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)
Miskolc a millecentenárium évében
Akik a múzeum és kiállítása létrejöttében közreműködtek (dr. Dobrossy István, Simon Gábor, Bodonyi Csaba, Gyermati Vera, Gyarmati Ferenc, dr. Dobrik István és Szilvási Zsuzsa) Márfi Vera, Hídvégi Elek, Demeter Hedvig, Upor Péter, Polgár Géza, Lenkey Edet, Szabados Ambrus, Bánhidy József, Szili János civil és színpadi fotói idézik fel a közeli és a távolabbi múlt színházi előadásait, azok szereplőit, az élményeket, amelyeket a művészek és a művek adtak generációknak. Az állandó kiállításon látható — egyebek között — az az angol fényorgona, amely 1959-től 1990-ig szolgált a Nemzeti Színházban. A sok érdekesség egyike a színház toronyórája (maga az óraszerkezet), amelyet 1878-ban Kun József akkori főjegyző ajándékozott a színháznak. A színháztörténeti és színészmúzeum ünnepélyes átadása, az állandó kiállítás megnyitása holnap délelőtt lesz. Az esemény résztvevői a hamarosan megnyíló Kamaraszínházban tekintik meg Herédi Eva, Molnár Anna, Péva Ibolya, id. Somló Ferenc, Somló István, ifj. Szabados Ambrus, Szegedi Dezső, Várhegyi Márta és Gyarmati Ferenc műsorát, hallgatják meg Kobold Tamás polgármester megnyitóját, majd átsétálnak a szomszédos múzeumba, hogy ki-ki újra találkozzon múltjának sok-sok szép színházi emlékeivel." S másnap „a színpad fénylő csillagaira" emlékezett színházalapító, színidirektor és polgármester. „Olyan emberek emlékezetére jöttünk össze, akik a maguk idejében fénylő csillagok voltak. Beragyogták az emberek életét. El tudták hitetni, hogy szebb lesz a jövő - ezekkel a szavakkal kezdte meghatott és megható szavait Gyarmati Ferenc színművész, akinek több mint egy évtizedes munkája fekszik abban, hogy a Déryné utca 3. szám alatt Színháztörténeti és Színészmúzeumot avat-