Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc kereskedelmének és iparának története - Váradi László: A kézművesség jelene, a Kézműves Kamara helyzete napjainkban

lyen formájában részt vevó' gazdálkodók elég komoly hányada nem vette kitörő örömmel és lelkesedéssel a kamarák megalakulását. Idáig csak egy dolog derül ki nagyon pregnánsan: a kötelező tagság és az adóízű (szagú) tagdíjfizetési kötelezettség. Nem kívánom tehát elhallgatni, hogy a kézműves vállalkozók zöme általában ellenérzéssel viszonyul hozzánk. Ennek alapja akár félreértés is lehet. A demokráciát nem lehet úgy értelmezni, hogy semmi sem kötelező, azonban minden szabad. Ebben a „pénzvisszafogott világban" az emberek - köztük a vállalkozók is - nehezen viselik el a kötelezettségeket, így többek között azt is, hogy törvény írja elő a kamarai tagságot. Pedig ez szinte minden európai demokráciában működik. Az is igaz, hogy az elmúlt évtizedekben generációk nőttek fel úgy, hogy nem, vagy alig hallottak a „kamarákról", de ez nem változtat azon a tényen, hogy a kamarák eddigi története kudarcokkal jellemezhető (a kamarák a funkciójukat addig nem is tölthetik be, amíg az állami igazgatás képviselői nem fogadják el egyenrangú partnernek a kamarákat). Ha az államháztartási reform keretében értékeljük a gazdaság államtalanításában a gazdasági kamarák potenciálisan betölthető szerepét, valamint azt a lehetőséget, melyet a kormány elszalasztott a gazdaság önigazgató egységeinek átadni, akkor értetlenül állunk! Az így kialakult hibás helyzetértékelés komoly károkat okozott a kiépülőépítkező kamaráknak, az államháztartásnak és a gazdasági élet valamennyi szereplőjének egyaránt. A törvény értelmében a kamarák közjogi intézmények, s nem szakmai érdekképviseletek. A hazai közgondolkodásban - még napjainkban is - megtalálható az a zűrzavar, amely a kamarák és az érdekképviseletek helyzetére vonatkozik. A félreértéseket - megítélésem szerint - az okozza hazánkban, hogy az érdekképviselet hagyományos fogalmai már évtizedek óta szerepelnek politikai szótárunkban. Mivel klasszikus jelentésük nem érvényesülhetett, ezért a gyakorlat is ellentmondásos volt. A gazdasági kamarák életrehívását megteremtő törvény megszületését a polgári törvénykönyv (Ptk.) 1993. évi módosítása tette lehetővé azzal, hogy létrehozta a hiányzó jogi alapot, azaz ismét visszaemelte jogunkba a köztestületek intézményét. E fogalmat takaró szó ismerete azonban közel sem jelenti tartalmának ismeretét is. A központi költségvetés csökkentésének egyik hatásos módja, hogy azokat a hivatalokat (vagy azok egységeit), amelyek központi megrendelésre, állami támogatással oldottak meg a gazdasági szférát érintő funkciókat, meg kell szüntetni. A gazdaság szereplőire bízza, hogy teremtse meg a működéséhez szükséges anyagi feltételeket. A kamarai köztestületi rendszer létrehozását (törvényi beépülését) a gazdaság résztvevői sugallták,