Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc kereskedelmének és iparának története - Váradi László: A kézművesség jelene, a Kézműves Kamara helyzete napjainkban

Váradi László A KÉZMŰVESSÉG JELENE, A KÉZMŰVES KAMARA HELYZETE NAPJAINKBAN „Szerszámot, mestert éneklek, a munka hatalmát." A Zrínyiász ezen mondatával indítva megkísérlem felidézni a múltját azon névtelenségbe süllyedt embereknek, akik évszázadokon, évezredeken keresztül nem nélkülözhető' munkájukkal: a létszükségleti tárgyak előállításával igen sokat tettek a nemzet érdekben. Tettek legalább annyit (ha nem többet), mint a politikusok, hadvezérek, művészek, akiknek tettét, művét, nevét sokszor már közhellyé degradálták. A magyarság múltja csodálatos. A történelem tárházában csemegézhetünk, s nem vallunk szégyent, ha a munka történetét elevenítjük fel. Ezzel nem az a célom, hogy a múltat eszményesítsem, hanem az, hogy a szupertechnikához szokott, az űrutazás korában élőket néhány másodperc erejéig gondolkodásra késztessem: A múltat nem szabad lebecsülnünk! Éltek akkor is értelmes, munkájukat - szakmájukat - jól ismerő emberek, akik - az adott történelmi kor lehetőségeihez képest feladataikat kiválóan látták el. Jelenünk csak az ő munkájukra épülhet. De ki is volt ez a nevesincs, névtelen ember? Ez az Anonymus, ez az ős volt a homo faber: az a kézműves, aki a természet adottságait saját céljára igyekezett átalakítani. A homo faber igyekezett minden egyes alkalommal a legjobbat produkálni, ma azt mondanánk: minőségi munkát készíteni valamilyen szerszám, eszköz segítségével. Népünk története tehát nem csupán a csatározások és politikai harcok színtere, hanem a kéz művelőinek, a kétkezi iparosok, mesterek, legények és inasok emberi találékonyságának és alkotókedvének minden nehézséggel megküzdő erejéről is szól. A homo faber évszázadokon és évezredeken át szolgálva a társadalmat a bunkó, a husáng alkalmazásától eljutott a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb gépek összeállításáig, mert a keze munkáján kívül állandóan csiszolta az értelmét is. Ezáltal tudta javítani-fejleszteni a szerszámait, a munkamódszereit úgy, hogy a jelentkező, az állandóan növekvő igényeket kielégítse, s termékei választékát bővítse. Legátfogóbban e tevékenységet így definiálhatjuk: „Kézműves minden olyan tevékenység, melyben a munkafolyamatok zöme kézi munkát igényel, a gépi munkavégzés csak kisegítő jellegű. A kézműves termék magában kell hogy hordja az eredeti hagyományokon alapuló szakmai tudást, a forma és a kivitelezés összhangját." E tevékenységre még az atomkorszakban is igen nagy szükség van.