Hőgye István: Zemplén Levéltára (Sátoraljaújhely - Miskolc, 1996)
emplén vármegye közönsége, tisztviselő kara és összes alkalmazottai mélységes fájdalommal jelenti, hogy ZOLNfll és NAGySZALATNÇAl MATOLAI ETELE e vármegyének évek hosszú során át volt alispánja, a sátoraljaújhelyi választókerület egykori országgyűlési képviselője, 4ö-as honvéd százados, Sátoraljaújhely r. t. város díszpolgára stb. liótiszta lelkét a Mindenhatója f. hó 11-én vissza vette magához. Akkor állott először e vármegye szolgálatába, midőn ősi alkotmányunk ujjá alkotását a magyar történelem örökemlékezetre méltó nagy állam fórfiai az elmúlt század derekán munkába vették. Soha tisztább, fenségesebb lángok nem égtek a hazaszeretet oltárán, mint ebben az időben. Ez a szent tűz lángolt fe! az ő ifjú lelkében is és világító szövétnekül ott maradt a Mindenható kegyelmiből kivételesen hosszú közpályájának és még hosszabb életének egész folyamán. Szabadság, állami függetlenség, önkormányzat jelszavával lépett a közélet porondjára és hü maradt ezekhez' az eszmékhez mindhalálig. Sohasem kételkedett a nemzet nagy igazságainak eljövendő győzelmében és ereje fogytán is hűségesen, következetesen dolgozott e győzelem útjainak cgyengetésén. Mint a vármegye első tisztviselője rajongó féltékenységgel őrizte önkormányzati jogainkat, nem volt előtte gazdag és szegény ember, nem volt hatalmas és ügyefogyott, az ő fenkölt lelke egyenlő szeretettel karolta fel mindenkinek ügyét. Távozásával egyetemes bánat, kegyelet és hála ébred azért c vármegye minden fiának lelkében és mély gyászba borulva kérjük a Mindenhatót: adjon Néki örök nyugodalmat s megpróbáltatásoknak kitett Hazánknak hasonló Nagy fiakat. Nagy eredményű működése .teréről, a vármegye székházából 1916. évi május hó 14-én d. u. 4 órakor fogjuk utolsó útjára elkísérni. Sátoraljaújhely, 1916. évi május 12-én. .ZEMPLÉN* Saujhely. -weg Több ezer darabc s gyászjel entés gyűjteményünkből