Hőgye István: Zemplén Levéltára (Sátoraljaújhely - Miskolc, 1996)
A megyei, városi, járási és alsóbb közigazgatási hivatalok, szakigazgatási szervek, a jogszolgáltatás és rendészet iratanyagában többször történtek iratkárosodások. A feljegyzésekből, utalásokból arra következtetünk, hogy általában a levéltárba adás előtt, tehát még az irattárakban történtek a hiányok, pusztulások. Mint azt korábban írtuk, Csicsva várában lett tűzvész áldozata a középkori történeti anyag. A II.Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején keletkezett megyegyűlési jegyzőkönyvek sora és a hozzájuk kapcsolódó iratok a harcok közepette a vármegyei nótárius házától tűnt el és semmisülhetett meg, mivel a béke éveiben sem került elő. 1826-ban Kazinczy Ferenc a levéltári iratokban - férőhely nyerés céljából - selejtezési javaslatot terjesztett be a vármegye közgyűléséhez, melyben a következőket írta: " ... Levelestárunknak két szobája ... napról-napra szaporodván az irományok tömege, annyira zsúfolt, hogy az újabb koriaknak már nincs férőhelyök és a legközelebb múlt 12 évnek irományai, két és három sorjában egymásra halmozva láthatók az asztalokon .. . Azt véltem fő feladattómnak, hogy az irományok férőhelye minél tágasabb és téresebb legyen ... semmi olyas ki ne selejteződjék, ami hasznos lehet és az ő óságában rejlik a becse. A közigazgatásbeiiek gyűjteményéből csak azokat száműztem volna, amelyek a jövendő kor ítélete szerint el fognak vándorolni, ugyanezt látjuk a magasabb hatóságok levelestáraiban, melyek a hasznavehetetleneket hatvan év múltán a magok kebeléből szintén kidobják. ... Nem vétettem a köz-, magánérdek ellen, midőn a kevésbé fontos peres eljárásokon kívül a csipri-cseprő darabokat ne hogy eldobassanak, az érdekeltek unokáinak visszadattassanak. A fenyítő ügyek iratcsomóiból a figyelemre és megtartásra méltókat kiválogattam és a maguk helyére áthelyeztem." Kazinczy jelentéséhez mellékelte a kiselejtezésre, illetve az átadásra javasolt iratok darabjegyzekét. Véleményét, javaslatát szerencsére elutasították, így ezek az iratok ma is kutathatók a levéltárban. Mivel Kazinczy idejében még tulajdonbélyegzője nem volt a levéltárnak, kézírásával jelezte ezt.