Hőgye István: Zemplén Levéltára (Sátoraljaújhely - Miskolc, 1996)

Zemplén vármegye levéltárának polgári és újabb kori iratanyaga kevésbé teljes és forrásgazdag, mint a korábbi korszakoké. Az ön­kényuralom intézkedéseit (1850-1866) aránylag kevés iratanyag őr­zi. Jelentősebbek a megyetörvényszék dokumentumai, közöttük a bűn­vádi jegyzőkönyveké, a sátoraljaújhelyi, tokaji járásbíróság ira­tai. Az 1872-1949. évi törvényhatósági bizottság jegyzőkönyvei hi­ánytalanul, irataik és a közigazgatási bizottság jegyzőkönyvei, valamint iratai kisebb hiányokkal megmaradtak. A megyebizottmány 1860-1861, 1867-1871, az első- és a másodalispán 1861-1866, 1867­1870. évi iratait sikerült máig megőrizni. Legfontosabb és egyben legterjedelmesebb forrás az alispáni, 1872-1949 közötti időből. Az 1945 előttiekből tárgyi csomókat is kialakítottak, közöttük ér­dekesebb tárgyi csoportok: a filoxéra és szőlőtelepítési iratok, víz, út- és csatornaépítések, kivándorlással, állategészségügyek­kel, járványokkal, ínséges segélyezésekkel, országos adakozások­kal, gyűjtésekkel kapcsolatos ügyek. Az alispáni különcsomókban zeneengedélyek, szoborállítási, jótékony célú alapítványok, hiva­talvizsgálati jelentések találhatók. A megye politikai életének, működésének egyik legfontosabb i­ratanyaga a főispáni fond csak töredékében maradt meg az 1941­1944-ből, ezek között a hadisegélyezési ügyek a leggyakoribbak. A károsodás oka, hogy a főispáni irattárat a harcok következté­ben menekítették 1944 őszén, előbb Ipolyságra, majd Dunaszerda­helyre és a háború zűrzavaraiban megsemmisült ez a jelentős tör­téneti forrásanyag. A főispán 1945-1950 közötti elnöki, általános, közellátási kormánybiztosi és magánlevelezése alapvető forrása a korszak megismerésének. A megyei szintű közigazgatásnak a tiszti főügyész, az árva­szék, a számvevőség, a különféle választmányok, a vármegyei sza­bályrendeletek, a megyei egyesületi alapszabályok, megyei tisz­tiorvos, szociális felügyelő, szabadművelődési felügyelő iratai megmaradtak. A járási szintű szervek, járási főszolgabírók, szociális tit­károk, járási tisztiorvosok, közjóléti szövetkezetek, járási tisztviselők nyilvántartása , járási egyesületek levéltári gyűj­teményei teljes gazdagságban kutathatók.

Next

/
Thumbnails
Contents