Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

Az 1848-as törvények százéves évfordulójáról tervezett jogakadémia megemlékezésről

a már említett publikációs tevékenységet, de egyben ugyan ez tette lehetővé BRUCKNER számára azt, hogy gyors egymásutánban a jogakadémia diákjóléti, egyesületi, turisztikai, sport stb. életének és intézményeinek megalapítását, illetve komoly felvirágoztatását megvalósítsa. Csupa alkotás, új meg új energiák forrásai és gyümölcsei egyben. Nem csoda, hogy a jogakadémiának akkor komoly súlya volt a városban, a jogakadémia tanárai szárnyakat kaptak a sok példamutatástól és - a dékánnal együtt - úgy a világi, mint az egyházi közéletben jelentős pozíciókat szereztek, amelyek az egyház érdekeit is hathatósan előmozdították. Mint dékán nemcsak a kari adminisztrációt tökéletesítette (: bátran mondhatjuk, hogy újjászervezte:) és nemcsak az ifjúsággal való kapcsolatokat mélyítette el, de egyben a jogakadémia létének biztosítása érdekében is példamutató tevékenységet fejtett ki. Vezetője és irányítója volt annak a változatos harci eszközöket igénylő küzdelemnek, amelyet elsősorban a tanügyi kormányzattal és másodsorban a tudományegyetemekkel szemben kellett folytatni a jogakadémia megmaradásáért. E harcban, mint az intézmény vezetője sokszor nemzetközi összeköttetéseit is latba vetette (:Hindenburg volt birodalmi elnök és Söderblom uppsalai érsek:). Más esetekben az evangélikus közélet jeleseit tudta maga mögé és a csatasorba állítani. Az egyház és az állam közti jogviszony alapos és - kivált történeti ismeretei alapján mondhatnánk példátlan - ismerete alapján fölényesen verődtek vissza a nem kielégítően megalapozott támadások és végeredményképpen sikerült megmenteni az ősi főiskolát, az evangélikus színezetű szellemtudomány becses ékkövét. Ezt az intézményt nemcsak kötelességszerűen szolgálta, de szívéből szerette. Innen érthető talán az, hogy mint ismételten megválasztott dékán a székfoglalóit megannyi szent ígéretnek tekintette és azokat hiánytalanul beváltotta. Sokszor még többet is annál, mint amennyit megígért. 3. Dicséretreméltó és talán magában álló az a sikerdús igyekezet, amellyel szorosabbra fűzte az evangélikus egyház és a főiskola közötti szálakat. Nyilván már azzal is, hogy az egyházjogi stúdiumra kivételesen nagy súlyt helyezett, ezen túlmenőleg azonban az egyházjogi szeminárium keretében szimbolikus egyházkormányzati és képviselőtestületi gyűléseket tartott és ezeken igen alapvető, részben a zsinat által is megoldandónak tartott problémákat tárgyaltatott meg a jogászokkal. Ezek a nagyközönség ellenőrzése és elismerése, a sajtó nyilvánossága mellett folytak le. Gyakorlatilag még ennél is többet jelentett az, hogy az egyház önkormányzati életének avatott ismerőjeként vett részt a közegyház úgyszólván minden fontosabb kormányzati és képviselőtestületi mozzanatában és nemcsak a kerületben és az egyházegyetemben, hanem a zsinatban és mindezek bizottsági szerveiben hallatta mindig figyelemmel hallgatott szavát. Az egyház és az állam közti jogviszony minden jelenségére felfigyelt és a legapróbb formális vagy érdemleges sérelem sem kerülte el tekin-