Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)
A jogakadémiai tanároknak a jogakadémián kívül kifejtett tudományos irodalmi munkássága
A JOGAKADÉMIAI TANÁROKNAK A JOGAKADÉMIÁN KÍVÜL KIFEJTETT TUDOMÁNYOS IRODALMI MUNKÁSSÁGA Kívánatos volt, hogy a jogakadémiai tanárok a jogakadémián belül megszervezett kezdeményezéseken kívül is értékesíthessék tudományos munkásságuk gyümölcseit. Az elszigetelődés kikerülése is megkívánta azt, hogy a jogakadémiai tanárok egyes tudományos intézményeknél, társaságoknál és egyesületeknél is szóhoz jussanak és bemutathassák tudományos kutatásaik eredményét és munkáik ezen tudományos intézetek, vagy társaságok kiadványai közé felvétessenek. Egy-egy tudós társaság égisze alatt kiadott tudományos mű fokozta a jogakadémia jó hírnevét és széles tudós körökben ismertté tette a kiadásra elfogadott jogtanár munkáját. A jogakadémia így professzorai útján bekapcsolódott egy-egy tudományos társaság, egyesület munkájába és ez felette emelte tekintélyét és súlyát. Ezt láttuk egyébiránt már a Magyar Statisztikai Társaság, vagy a Magyar Történelmi Társulat, vagy a Magyar Külügyi Társaság miskolci vándorgyűlésein, melyek mind a jogakadémia tanárainak hathatós közreműködésével és kezdeményezésére voltak csak rendezhetők és pedig nagy sikerrel. Adatokkal kívánom igazolni, 1 hogy a miskolci jogakadémiai tanárok milyen élénk kultúrkapcsolatban álltak egyes tudós társaságokkal és folyóiratokkal és hogy 1920-tól kezdve főleg 1930-ig milyen élénk irodalmi tevékenységet fejtettek ki a jogakadémia falain belül megszervezett tudományos vállalkozásokon kívül is és így nemcsak országosan, de messze külföldön is ismertté tették ősi főiskolánkat és Miskolc nevét is. Bruckner Győző A reformáció és ellenreformáció története a Szepességen I. k. (1520—1745-ig) Budapest, 1922. XII+613.1. (Szepesi Szövetség kiadása.) A Szépessé g népe. Budapest, 1922. 84.1. (Szepesi Szövetség kiadása.) Die Vergangenheit der Zipser Sahsen. Lőcse, 1922. 34. 1. (Szepesmegyei Történelmi Társ. kiadása a Szepes vármegye múltja c. folyóiratban XX. évf.) Közerkölcsi állapotok a mohácsi vész előtt. (A Lukinich Imre dr. által szerkesztett „Emlékkönyv a mohácsi csata háromszázados évfordulójára" c. munkában. Budapest, 1926. 32.1.) 1 Szerzők szerint betűsoros rendben felsorolom azokat a munkákat, melyek a jogakadémia anyagi támogatása nélkül jelentek meg. Egyes munkák kiadói: tudományos intézetek, társaságok, folyóiratok, vagy más szervezet, sőt egyes vállalkozó kiadók is akadtak, kik előre látták a munka sikerét és így nem féltek a kiadási költségektől.