Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

A jogakadémia tudományos értekezéseinek tára

A legtöbb munka német, esetleg francia nyelvű tartalmi kivonatot is tartalmaz és így a külföld is tudomást szerezhetett a jogakadémia tudományos működéséről. Sőt kiemelendőnek tartom, hogy két munka német nyelven jelent meg és így erősítet­te a tudományos nemzetközi kapcsolatot, 5 melyet az eperjesi kollégium a XVII. szá­zadban a latin segítségével ért el. A hazai és külföldi szakfolyóiratok behatóbban nagy elismeréssel foglalkoz­tak a következő munkákkal: Hacker Ervin: Kriminalitás és bevándorlás. Pécs, 1929. X+270.1. Bruckner Győző: A svéd alkotmány. Miskolc 1928. 114.1. ugyanattól: Fe­renc Ferdinánd trónörökös magyarországi politikai tervei. Miskolc, 1929. 176. 1. ugyanattól: A késmárki céhek jog- és művelődéstörténeti jelentősége. Miskolc, 1941. 373.1. Szontagh Vilmos: A közigazgatás szabad belátása. Miskolc, 1928. 253. 1. dr. Schneller Károly: Demológiai tanulmányok. Miskolc 1937. 100. 1. dr. Sztehlo Zol­tán: Az egyetemi papyrusok és a római jog. 1938. 104. 1. és dr. Zsedényi Béla: A magyarhoni ág. hitv. evangélikus egyház főtisztviselőinek részvétele az országgyűlés felsőházában. Miskolc, 1926. 44. 1. és ugyanattól: Miskolc szellemi élete és kultúrá­ja. 1929. 167.1. A felsorolt munkákkal legtöbbet foglalkozott a hazai és külföldi kritika és ki­vétel nélkül mindig elismeréssel illette a szerzőket. 6 De megemlékeztek a tudomá­nyos folyóiratok a Tud. Ért. Tárában megjelent összes egyéb munkákról és ha volt is egyesekkel szemben kritikai észrevétel, az sohasem volt kemény vagy bántó hanem mindig vitatkozó jellegű. Célszerűnek látjuk, hogy jegyzetben közöljük a sorozatban megjelent összes munkákat és így bárki meggyőződhetik arról, hogy milyen erős és komoly tevékeny­kedés folyt a miskolci jogakadémia tudományos műhelyében. 7 5 Dr. Hacker Ervin: Die Kriminalität des Kantons Zürich. Miskolc, 1939. VI. és 311. 1. és dr. Bruckner Viktor: Leitmotive der neuen Ungarischen Evang. Kirchengesetze 1934-1937. Miskolc, 1940. 49.1. 6 Lásd a munka megjelenési évében a folyóiratok könyvismertetéseit. Sőt egyes munkák iránt olyan nagy volt a művelt közönség részéről az érdeklődés, hogy a napilapok is részletesen foglalkoztak vele. Például: Ferenc Ferdinánd trónörökösről írt munkámmal ismétellten foglalkozott a fővárosi sajtó. Hománczy Nándor a Pesti Hírlapban vezércikket írt róla (1929. aug. 4. 75. 1.), azonfelül ugyancsak a Pesti Hírlap 1929. aug. 10. 180. sz. szemelvényeket közölt belőle. Ugyancsak pertraktálta különösen a miskolci sajtó. Zsedényi: Miskolci szellemi élete és kultúrája c. munkáját Zsedényi másik munkája, melyben az evangélikus egyház felsőházi tagjainak le­csökkenéséről értekezett feltűnést keltett kormánykörökben és új tárgyalásra adott alapot. Az akkori sajtó is részletesen írt róla Bruckner: A svéd alkotmányról szóló művét az egyik nagy svéd napilap folytatólagos cik­kekben ismertette nagy elismeréssel. 7 A jogakadémia Tudományos Értekezéseinek Tárában kronologikus sorrendben a következő munkák jelentek meg: 1. Csengey Gusztáv: A nikolsburgi béke. Sárospatak, 1922. 14. 1. 2. Bruckner Győző:A késmárki ág. hit. evangélikus egyházkerületi liceum ősi pártfogóságának története. 1922, 108.1. 3. Hacker Ervin: Börtönügyünk reformkérdései, különösen törvényhozási szabályozása. Sárospatak, 1922. 30. 1. 4. Schneller Károly: Népese­déspolitika. Többlettermelés. Sárospatak, 1922. 15. 1. 5. Sztehlo Zoltán: Papyrológiai dolgozatok. Sárospatak, 1922. 15. 1. 6. Bruckner Győző: Madarász Viktor művészete történelmi megvilágításban. Pécs, 1923. 32. 1. 7. Hacker Ervin: Két büntetőjogi dolgozat. Pécs, 1923. 27.1. 8. Schneller Károly: Születési arány és vallásfeleke­zet. Pécs, 1923. 39. 1. 9. Sztehlo Zoltán: A teljesítésről a papyrusok alapján. Pécs, 1923. 27. 1. 10. Bruckner Győző: A Mikulás-kultusz eredete és jelentősége. Pécs, 1924. 10. 1. 11. Hacker Ervin: Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe. Pécs, 1924. 38. 1. 12. Henszelmann Aladár: A béldaganatok megkülönböztető kórismézése. Pécs, 1924. 12.1. 13. Obetkó Dezső: Dolgozatok a perjog köréből. Pécs, 1924. 20. 1. 14. Schneller Károly: A csecse-

Next

/
Thumbnails
Contents