Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

16. fejezet A MISKOLCI ASZTALOSCÉH TÖRTÉNETE

ipart fejlődéseben a céhek kényszere akadályozta meg. Kérdés: hol hát itt az a kényszer? Miben nyilvánul az meg? A fent mondottakban nem! Nézzük csak a gyakorlati életet. Ha valaki jogokat akar gyakorolni, ugyebár annak kötelezettséget is kell teljesíteni. Ez így van és így lesz mindig, míg rendelők és teljesítők fognak a társadalomban szerepelni. A helyes következtetés ezek után azt a feltevést erősíti meg, hogy a rendetlen életű, becsületesen dolgozni nem tudó és nem akaró vetemedett kontárkodásra. Ez az elem volt az, amelyik a múlt század második felében divatossá vált szólamok, röpiratok és újságcikkek által felbátorítva próbálkozott a kontárkodással és ha így nem boldogult, akárha megházasodott, vagy vadházasságban élt, családot alapított. Az általam kivonatolt céh protocolumában előfordult olyan eset, hogy a céh könyürülctességből vett fel ilyet tagul, vagy a hatóság nyomása folytán kénytelen volt olyat felvenni, akik később sok bajt és kellemetlenséget okozlak, és fércmüvcikkel a közönséget megkárosították, perlekedésre okot szolgáltattak. Minthogy, amint már mondtam, a bekötött protocolum több adatot nem nyújt, kell, hogy Összegzetten reámutassak, milyen volt tehát a céh működése. Nehéz és küzdelmes volt a céhnek megalapítása, a landmesteri minőségből kivetkezni, helyben egy önálló céhet alapítani törekvő, helybeli asztalos mesteremberek költséget és fáradságot nem kímélve, megmozdítottak minden követ, instánciákkal

1 és küldöttséggel kérelmeztek a Magisztrátusnál,

2 a nemes megyénél, a kincstári uradalomnál, a Budán székelő Helytartótanácsnál és végre a Felséges Király előtt is, mindaddig, míg végre a nagy pecsétes privilégium meg nem érkezett, az articulusok meg nem erősíttettek. Megalakult tehát a céh. Amint a kivonat szerinti jegyzeteimből kitűnik, a céh fennállásának ideje alatt, híven eleget tett a hazafiság, a kötelcsségtudás,a humanizmus, a művelődés és a jótékonyság terén. Őrködött főleg afelett, hogy a Tiszán innen, Tiszán túl közismertté lett miskolci asztalos iparnak jó hírnevét öregbítse. A céhtagok felvételével járó jóléti laphoz való befizetési összeget busásan rótta le a jótéteményeivel, az egyéb csekély díjakat felemésztette a közjótékonysági adakozások és a kezelési költségek összege. Ami pedig az 5 frt beköszöntő illetéket illeti, az arra fordíttatott, hogy a rcmekclést ellenőrző tagok a ráfordított időért kárpótolva legyenek. Bővebben nem kell ehhez magyarázatokat fűznöm. A céh protocolumbáris feljegyzések szerinti 1799-től 1872-ig való működését majd lejjebb írom le.

3 Ennek szövege. „Minthogy a jó rend minden dolgoknak lelke, jó rend nélkül pedig még az emberi társaság is fenn nem állhatna, ugyanazért mi, alább kinevezendő Miskolc városában most élő asztalos mesteremberek kik a jó rend tartás nélkül szűkölködtünk, nem lévén közöttünk sem céh, sem valamely oly társaság, mely a mesterségbeli müvekben megesni szokott hibákat megorvosolhatta volna, - ezenkívül sem inasokat nem szabadíthattunk, sem legényeket nem