Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

13. fejezet RÉGI MISKOLCI MESTEREMBEREK, MÜVEIK ÉS ÉLETMÓDJUK

Nem is hiába fáradt az, nem is hiába dolgozott, hiszen egész Heves, Borsod, Gömör, Abaúj, Szabolcs és Zemplén megye jómódú parasztságának más bútor nem is kellett, csakis miskolci, s így, ha a miskolci asztalos aztán Hatvanban, Poroszlón, Egerben, Mezőkeresztesen, Csaton, Tokajban, vagy Bodrogkeresztúron, Nyíregyháza vásárjain kirakta a készítményeit, alig nézte magát körül, már cl is kelt. Az üres fuvarosszekérrel, teli erszénnyel vígan hajthatott hazafelé. No de hiszen, amit a miskolci asztalos felesége a leányaival a búlorviragozásban előállítani tudott, az oly kecsegtető, oly ízléses és megnyerő volt, hogy hiába utánozta volna bárki más, mert a nagyanya, a lány és az unoka leleményességben egymást felülmúlni, túlszárnyalni igyekezett. Az úri és középosztálynak házi bútorral való ellátásával foglalkozó bútorasztalosaink, templomok, boltok és patikák berendezésével is remek termékeket állítottak elő. Az úri közönség nyugodt lélekkel szállította be a szép dió, cseresznye, kőris vagy topolya törzseit a miskolci megyeháza udvarán elhelyezett rabdolgoztató intézetbe fel fűrészelés végett, azért, hogy a fűrészelt dcszkalapokat majd Lévai Jánosnak, vagy más asztalosmesternek a házához szállíttassa, hogy az a mester fogja mostmár a 10 éves Juditka úrilánynak a stafirungba való bútorait megcsinálni. Nem is igen szünetelt miskolci asztalosmühelyben a munka. A megrendelők nem fogytak ki, mikor az egyik bevégzése felé hajolt, már a másikhoz foghattak, miközben a májszter úr a táblára felfeszített papírra felrajzolta, méretezte a készítendő tárgyaknak ábráit, hogy majd ezután a természetbeni nagy rajz a simára gyalult deszkára lemásolható legyen. De lépjünk be egy vásáros asztalosmesternek a portájára. A kiskapun belépve, az utcai előkertes ház előfalára függesztett sild-táblán

7, jó, öreg betűkkel „nemes Nagyváty Sámuel asztalos mester" feliratot olvassuk. A szabad udvarban vagy három, négy háromszögbe felrakott deszkamáglya,

4 szárítás végett. Minthogy a deszkamáglya meglehetős szürkésbarna, látjuk abból, hogy többévi gyűjtés az. Több csomóban elkülönítve tölgy, dió és cseresznyefa, 4-6 szoros vastagságú siíkkosnál

5 is szélesebb, átfűrészeiten föczni tönkökkel

6 absnitt lececskékre

7 gondosan egymás fölébe rakva, avégett, hogy azt a szél járja és szárítsa. A felső gerendázatra ismét fikta-fenyö* deszka, egymásra rakva, a szín szabadterén egy stószban megette, jól elavhlt

9 gyalupad, amely mellett egy pufók képű kis inasgyerek schnitzerkéssel

10 a kezében szorgalmasan faragja a faszögeket. Nagyváty uram melléről lelógó, derekára kötött kék surccal, collstok a kezében, a félszer hátsó szögletében a felhalmozott absnittból a jól megválogatott, neki megfelelő darabokat rakja félre éppen. Tisztesség tudván, felegyenesedve, nyájasan fogadja köszönésünket. Kérdi, minek köszönheti a szerencséjét hozzánk. Hímczés és hámozás nélkül elmondom, hogy a kíváncsiság hozott be, a jó hírnevű miskolci asztalosműhelyck egyikét szerelném megnézni, mivel a megyaszói református templom menyezetének remek festésén

11 elbámulva azt olvastam, hogy miskolci asztalos mesteremberek készítették. Felvidult az öregnek az arca, mikor a megyaszói templom mennyezetét felemi ítéltem. „Hisz ja édes uram azt a temp-