Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

19. fejezet A MISKOLCI ÁLTALÁNOS IPARTÁRSULAT TÖRTÉNETE

kormányt, hogy a hanyatlásnak indult magyar iparnak védelmére ipartövényt alkosson, de mielőtt annak tervezetét papírra tenné, hallgassa meg a valódi iparosoknak véleményét is. Továbbá, hogy a már kész kereskedelmi és iparkamarai törvényt végrehajtásában ossza ketté, külön működjön a kereskedelmi, külön az iparkamarai intézmény. Az utóbbi kérelmünknek nem Volt eredménye, az elsőt ugyancsak hamar teremtette meg, de köszönet abban nem volt. A rideg kalmári elméknek sugalmazása nyomán és több, külföldi állam ipartörvényeinek kiollózásából eredő fércelés, bár csinosan feltálalva, arra vallott, hogy az minden lehet, csak magyar nem, hazafiasnak pedig annál kevésbé volt mondható. A miskolci iparosság belátta azt, hogy ha a tervezet törvény lesz, akkor jaj a magyar iparnak, de még jobban jaj a magyar iparosságnak, mert azt nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is képes tönkretenni, elpusztítani. Ezen, sajnos lehetőségnek elejét veendő cselekedte meg mindazt a miskolci iparosság, amit előzőleg leírtam. Kezem közt lévő okmányokkal, levelekkel és jegyzőkönyvekkel igazolható az, hogy a magas kormány, az országgyűlés, valamint az országgyűlési képviselőnk, de még az országos iparcgyesület igazgatósága is siketnek mutatkozott. Hajthatatlanul és irgalmatlanul öntötte ki a gyermek magyar ipart adó, szennyesnek állított fürdővizet, helyette olyan fürdőbe fektette a gyermeket, amely sorvasztotta, bénította és tehetetlenné tette. Ha nem úgy lett volna és nem úgy volna, mint ahogy én látom, nem történt volna meg, hogy alig tíz esztendővel a kifogásolt törvény életbeléptetése után kellett egy becsületes és hazafiasán gondolkodó Matlckovits Sándornak

23 jönnie, aki az ö 1884-ben életbe léptetett törvényével bizonyos fokig visszafele lépve, a helyzeten valamit javítani tudott, de sajnos arra már módot nem is találhatott, hogy az erkölcseiben megromlott és anyagilag a tönk szélére juttatott és jutott kisiparosságot megmentse, s pláne, újjáteremtse. A közvetlen fentebb leírt kitérés után ismét felveszem a miskolci általános ipartársulat történetének fonalát. A kisbizottmány kötelességét teljesítve idejekorán szétküldte a meghívót, nemcsak a céh elöljáróinak, hanem más, tisztes előkelő iparosoknak is. így tehát 1869. jún. 11-én a „Fehér Csillag" termében mintegy 70-cn gyűltünk össze. Általános volt az érdekeltség, rokonszcnvczéssel fogadta az iparos közönség a megindított mozgalmat. Bede György körül csoportosulva egyhangú lelkesedéssel kértük, fogadja el a gyűlésre az elnökséget. A jólelkű, szerény öregúr meghatva teljesítette a közkívánalmat, elfoglalta az elnöki széket, s üdvözölvén a megjelenteket, rövid szavakkal ecsetelte az iparosság jelen elszomorító helyzetét, amelynek enyhítésére hitte, hogy a napirendre kitűzött protocolnak megvitatása és elfogadása jó eredményt helyez kilátásba, majd azon óhaját fejezte ki, hogy ezen ülés formaszerűen alakuljon át ideiglenes, miskolci általános ipartársulati végrehajló nagybizottsággá, s mint ilyen válassza meg tisztviselő karát és amcllé egy kisebb bizottság is