Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium gazdaságtörténete 1800-1919 (Sárospatak – Miskolc, 1996)
2. A kollégium gazdálkodási mechanizmusa (1800-1849)
Az inasok curatora A következő közhivatalt viselő diákok közvetett módon vettek részt a kollégium belső gazdaságában. Elsősorban azzal, hogy tisztükkel olyan közrendű feladatokat láttak el, amiért az iskolának nem kellett újabb tanerőket vagy felügyelőket beállítani. Közülök a legkiemelkedőbb a már bemutatott „seniorhelyettes" contrascriba volt. Részben a contrascriba alárendeltjeként működött az „inastársadalom" szervezője és felügyelője: az inasok curatora (famulorum curator). Évi javadalma 30 RFt készpénz és 3 köböl gabona. Tiszte közé elsősorban az inasok felügyelete és az „inaskodás" megszervezés tartozott. Az iskolaév kezdetén jegyzékbe vette a már korábban inaskodókat és az újonnan inasnak jelentkezőket. A „gazdanélkülieket igyekezzék minél előbb gazdákhoz juttatni" 81 - szólt a rendelkezés. Nála kellett jelentkezni az inast tartani akarónak és az inaskodni kívánóknak egyaránt. Tudta és beleegyezés nélkül tilos volt inast felvenni vagy önkényesen elbocsátani. Ez a rendelkezés egyébként az inasok érdekvédelmét kiválóan szolgálta. Az inasok curatora az inasok magaviseletére nézve felügyelt azok ruházatára, az utcán és a kollégiumban való viselkedésükre; munkájukra, különösen a fűtésre. Betegségük idején ápoltatta őket, haláluk esetén pedig gondoskodott a temetésükről. Az egykori pataki diák Radácsy György így emlékezett vissza inaséveire: „ ... az inasok rendesen összenőttek a diákjaikkal, mint a katonaszolga a tisztjével, tudtak csizmát pucolni, takarítani, kiadni a gazdaasszonyoknak, . . . követelőzni diákjaik nevében." 82 Az inasok gondnokának másik fontos teendője a küldöttségek ellátása, a vizsgák és különleges deputatiok alkalmával a közebédek lebonyolítása. Ezenkívül gondja volt a gondnoki házra, az esperesi szobákra és a konyhára. Ez utóbbi berendezését gyakran kellett pótolnia. Feljegyzései szerint nyomon követhetjük, hogy a Pál-napi censurák, a gondnoki számadások idején közebédeket készíttetett, amikhez természetesen a pincéből megfelelő mennyiségű bort is vételezett. Aztán lebonyolította a senior névnapi ünnepségét, vagy az iskola szüreti mulatságát. 83 Az inasok gondnoki feladat volt még a pátensek (legációs és supplicatios) kiosztása, az udvar tisztaságának ellenőrzése és éjjeliőrök (vigilek) állítása. "TiREL, B. LXVTJ./29867. ^SRL. 1906. 36. szám, 414. p. !3 TiREL,B. LVH./25161.