Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)

VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA

földeink mind kevesek, mind soványok, és az nagy hegyek miatt nehezen és nem is trágyázhattyuk, azért is magunk határján elegen­dő kenyerünk nem terem, az zápor essők is mind szántó földeinkben, mind szöllő hegyeinkben sok tetemes károkat szoktak okozni; ezen kívül a' réteink igen kevesek és a' legelő mezónk szorosabb, hogy sem mint szükségünkre elegendő marhákat tarthatnánk. Kortsmája az helységnek esztendő által tellyességgel nintsen, hanem a' földes uraság a' helyett múlt esztendőben közönséges szükségünkre 10 fo­rintot engedett, mellyet az kortsma árendás fizet ki. V. Egy egész ház helyes gazda vethet közönségessen közöttünk őszit 5 köblöt, tavaszt szintén annyit, szénát pedig leg fellyebb is két szekérrel kaszálhat, sarjút pedig soha sem. VI. Rabotánknak eddig bizonyos száma nem lévén, semmibe bé nem tudódott, hanem mind marhával, mind gyalog mikor kelletett és kí­vántatott, szolgáltunk. Rabotáink közzé számláilyuk ezt is, hogy jóllehet a' földes urak szőllőjét bérért szoktuk dolgozni, consilia rius Szepesi László úr mind az által azt nem kész pénzzel, hanem kortsmára adatott commissiókkal szokott bennünket ki fizetni. VII. A' tizedet, miólta ezen helyet meg szállottuk, búzabul, bor bul és báránybul ki attuk, melly tizednek ezen vétele ezen nemes vármegyében szomszéd Vatta, Sály és Tibold Darócz nevű, 's más több helységekben is szokásban vagyon; hanem a' bor dézma adásban nagy kárunk az, hogy noha ugyan a' köböllel való mérés igaz mérték sze­rint megyén végben, midőn mind az által a' köblön felyül bizonyos számú itzék fenn maradnak, azokat az uraság tisztyei nem rendes, hanem pintes itzével veszik meg rajtunk. Ezen kívül pedig négy mar­hás gazda 8 márjást, két marhás 4 márjást, a' gyalog pedig 1 rénes forintot esztendőnként fizetett, úgy nem külömben pintze taxát min­den gazda 20 póltrát. Továbbá szüretkor az helységnek kelletik föl­des urak és tisztyeik lovainak szénát és abrakot adni Majthényi Károly úron kívül . VIII. Puszta ház hely helységünkben nincsen. IX. Az lakosok többnyire szabad elmenetelűek, egynehányan mind az által jobbágyok is vágynak közöttünk.

Next

/
Thumbnails
Contents