Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)

VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA

B E R E N T E I. Urbáriumunk nincsen, soha sem is volt. II. Contractusunk hasonló képen nem lévén, minden adózásainkat s robotálásainkat régi szokás szerint teszünk. III. Helységünk lakosai két taxást ki vévén, az kik is taxájokat robotával fel fel váltyuk, minnyájan jobbágyok lévén, az uraságnak sem kész pénzben, sem naturaléban semmit sem praesentálunk . IV. Helységünknek hasznai iga vonó barmainknak s csordánknak elegendő legelő mezője, kevés trágyázással szántó földeinknek bő termése, szőllő hegyeinknek jó termékensége, helyben borainknak könnyű el adhatása, tűzi 's épületre való fánknak az uraság enge­delmibül ingyen, miskolczi piacznak 1 1/2 mélföldnyire való léte, mind helyben, mind Miskolczon, úgy nem külömben körül belől lévő szőllős helységben két kézi munkánk által pénz keresésre könnyű al­kalmatosságunk, határunkban keresztül folyó Sajó vizén malmunk. Káros fogyatkozásai az Sajónak gyakorta való áradásával réttyeinkben kiváltképpen, és az nagy zápor essők által meredekebb szőllő hegye­inkben sok károkat szenvedünk. V. Az kik Szepessy Sigmond urat 4 marhával szolgállyák, az három nyomásban 12 köböl alá való földeket bírunk, az mellyekben most őszit negyed fél köblöt, tavaszit is annyit vettünk. Az kik pedig 2 marhá­val szolgálunk, B köböl alá való földeket bírunk, ugar földet most egy köböl alá valót szántván, őszit negyedfél, ' s annyi köböl tavaszt vettünk. Szepessy Pál uram emberei az három nyomásban mind öszve hat köböl és egy véka alá való földeket bírván, őszit harmad fél köblöt, tavaszt 9 vékát vetünk. Barczai Jósef uram jobbágya 10 köböl és két véka alá való földeket bírván, őszit negyed fél, tavaszt pedig 4 köblöt vet. Rétet közőlönk egy 7, az többiek ki 5, ki négy, ki 3, ki két szekér alá valót, esős üdökben sarjút is kaszálunk. VI. Semmi rendi nem lévén robotázásunknak, az uraság szüksége szerint minden rend kivel mind marhával, mind gyalog szolgálunk, s innen valahová menetelünk és jövetelünk soha bé sem vétetődött. VII. Szántó fölgyeinkbül, kukuriczánkbul 8-dot, szőllő hegyeinkbül pedig 7-det adunk, melly hetednek és nyolczadnak meg vétele ezen vár­megyének más helyeiben is szokásban vagyon. Ezeken kívül kender föl­gyeinktül minden gazda egy zsákot adni 's két darab fonalat fonni tartozik. Szőllő és búza désmáláskor egy egy csirkét adván, egyéb adózást az uraságnak nem praestálunk, annyival is inkább ajándékot nem adunk. VIII. Puszta ház hely helységünkben nincsen.

Next

/
Thumbnails
Contents