Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)

VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA

kint mint egy 4300 rénes forintokra fel mégyen. III. Mibül állók legyenek adózásunk, az második kérdésre lett feleletünkbül meg láthatni. IV. Szántó földeink alkalmatossak és termékenyek, s minden trá­gyázás nélkül e' koráig két szántásban is őszi egy köböl után való vetésünkbül remélhetünk közönséges esztendőben nyólcz és kilencz keresztből álló termést. Réteink morcsos üdőben alkalmatos szénát termének. Kevés szőlő hegyünk is vagyon, me.lybül három kapás után szokott termeni egy hordó borunk, ezen kívül egész esztendő béli szabad bor korcsmánk is vagyon, úgy az három nyomásban közönséges szükségünkre numero 60 köböl alá való földünk, rétünk pedig, minek előtte az lakosok közt nyilasra fel osztattatnék általunk, a' javá­bul mint egy numero 60 szekér szénára való szokott ki szakasztani, de mivel a sűrű condescensio alá vettetett városunk, feles qvarté­lyos katonákat is tartani szoktunk, sokszor közönséges szükségünket azzal sem érhettyük bé, hanem drága pénzen másutt is venni kíntele­nítetünk. Varasunkban lévő malmunknak is hat és hét esztendők el fo lyá5a alatt is alig vehettyük valami hasznát, többnyire szárazon állván. Kóró, nád vagy egyéb gaz sem terem határunkban, a' mellyel tüzelhetnénk, hanem vidéki határokban drága pénzen kelletik erdőt bélleni, jelesen a' cserépin. Szokott pedig közülünk Bogácsrul, Szo molyárul és a' kis győri erdőrül egy s rész szerint két mélföldnyi­rül tűzi és épületnek való fát szabott árán szoktak hordani, sőtt fa gyükereket is nagy fáratsággal s izzadással más határokon hason­ló képen pénzért ásni. Mint hogy pedig meg sokasottunk, sem magunk, sem jószágunk magunk határunkbul el nem élhetünk, kíntelenítétünk mind innend s mind túl a' Tiszán is valamint legelő pusztát, úgy kaszálót is nagy költséggel s fáratsággal szerzenünk, úgy hogy csak ezekért is fizetünk esztendőnkint leg alább 1200 rénes forin­tokat. V. Nálunk egy hat ökrös gazdának három nyomásban vagyon numero 90 1/2 posonyi mérő alá való fölgye, réttye pedig numero 6 szekér szénára való, az négy és két ökrösöknek a proportione kevessebb. Réteinken sarjút sem nem kaszáltunk eddig, sem kaszálni nem lehet, mivel szárazok . VI. Mi a' robotát pénzzel váltván fel, a' felyebb írtakon kívül

Next

/
Thumbnails
Contents