Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. Tartalmi kivonatok (Miskolc, 1990)
A jegyzőkönyv szövege (tartalmi kivonatok)
rátört Serédy Gáspár Szerdahely és Kiskövesd nevú possessio!ra, akik fejszéikkel feltörvén a jobbágyok ládáit, szalonnát, sódarokat, új süvegeket, asszonyoknak való gyolcsruhákat, pénzzel túli perselyeket és erszényeket, sajtot, ezüstláncokat, karasia nevű posztóbői készült ruhákat, árpát és egyebeket raboltak el tőlük, s a rablott holmit magukkal vitték; -- az ott lakó jobbágyok feleségeit erőszakkal megbecstelenítették, sőt ezzel meg sem elégedvén, még keményen meg is verték; -- Serédy Gáspár tizenkét jobbágyát és két szervitorát elfogták és egy nap híján egy hónapon keresztül fogságban tartották. Protestál továbbá Báthory András azért is, mert a Szent Orbán pápa ünnepe előtti napon (május 24-én) Szennyesy Mátyás elfogatta Serédy Gáspár ugyanazon falvakban lakó hat jobbágyát és a foglyokat Nagymihály várába küldette, s ott addig tartotta fogságban őket, ameddig csak neki tetszett. E szerencsétlen jobbágyok egy hordó bort kellett, hogy ígérjenek őrizetükért és tartásukért Bátkay Györgynek, Nagymihály várnagyának, s ezenfelül szabadonbocsájtásukért még 55 dénárt is kicsikart tőlük. Ugyanazon alkalommal a mondott két falut is megrabolták: mindent magukkal vittek, ami csak a kezük ügyébe akadt. Halálosan megsebesítettek továbbá egy jobbágyot, akit orvoslás végett Újhely oppidumba kellett vinni, de nincs remény a gyógyulására: inkább meg fog halni, mintsem életben marad. Végül Kiskövesd possessióból két, hordókat készítő bognár jobbágynak az összes szerszámát magukkal vitték Szennyesy Mátyás embere i. 378. (1.63.) Tegzes Ferenc a törvénycikkelyek értelmében szolgabíró és esküdt által kérette Bacskay Miklóstól két jobbágyát, név szerint Szabó Ferencet és Kovács Antalt (providi), akik Bácska possessióból szöktek el Battyán possessioba. 379. (1.63.) Tegzes Ferenc (idem, lásd az előző bejegyzést) a törvénycikkelyek értelmében szolgabíró és esküdt által kérette Anár csy Jánostól Szabó Márton nevű jobbágyát, aki Anárcs possessióból szökött el Szentes possessioba. 380. (1.63.) Telekessy Imre (egregius) a törvénycikkelyek értelmében szolgabíró és esküdt által kérette Alaghy Jánostól, Karcsa possessióból egyik elszökött jobbágyát, név szerint Gecse Tamást.