Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. Tartalmi kivonatok (Miskolc, 1990)
Bevezetés
A korban megszokott következetlenséggel használt elő-és ragadványnevek meglehetősen nehézzé teszik az ilyen neveket viselő személyek pontos azonosítását, ezért erre a névmutató összeállítása során nem is vállalkozhatunk. A szükséges utalásokat azonban minden esetben elvégeztük. A tárgymutató összeállításakor pedig arra törekedtünk, hogy valódi tárgyakat, ne pedig szavakat mutatózzunk. Itt jegyezzük meg, hogy a mutatózás követelményeivel összhangban végeztünk el a regesztákban, sokszor megjegyzés nélkül olyan javításokat, mint például a felsorolás miatt kihagyott vezetéknevek Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek ez az első kötete természetesen nem ismeretlen a kutatás előtt. Idéz például belőle Szir 12 may Antal is, bár nagyon sok hibával és túlságosan szabadon: több bejegyzést összevonva, illetve olyan szavakat "olvasva", amelyek nincsenek benne a szövegben. Igen sok írás található továbbá az Adalékok-ban, *^ amely több-kevesebb mértékben felhasználta a jegyzőkönyvet, ezeknek a tallózgatásoknak azonban a színvonala, pontossága sok kívánnivalót hagy maga után. Mindezek alapján és elsősorban a forrástípus különleges történeti értékeire tekintettel határoztuk el a jegyzökönyvek regeszták formájában való, rendszeres kiadását; e vállalkozás első kötetét tartja most kezében az olvasó. Annak reményében, hogy valóban eléri a célját és a helytörténeti kutatások mellett, mint az egész országra kiterjedő vállalkozás része, a köztörténetírást is segíteni fogja, terveink szerint további folytatásai is rövidesen napvilágot látnak. pótlása . Tóth Péter