Bánkuti Imre: A Rákóczi- szabadságharc történetének dokumentumai 1705 (Miskolc, 1990)
Dokumentumok
ha pedig a jószág megterheltetett, akik a jószágban örököltek, a teherben is örökösödni szoktak, kiváltatni. 9. Kistapolcsány, 1705. január 14. Sennyei István két kérése a fejedelemhez: elmaradt földesúri sóvámját kéri, valamint a feleséger részére megítélt Pócs nevű falu átengedését kívánja. Kegyelmes Uram. Alázatosson kínszeríttetem Nagyságodat ez kis instantiám által búsítanom, mivel úgy van tudttomra, hogy Nagyságodnak mindazoknak, kiknek a Tiszán levitt, ország szükségire való sókbul igaz vámjok meg nem adattatott, más fiscális sókbul kegyeimessen résolvait satisfactiót tétetni. Én is a tarkányi és tiszabecsi sóvámbéli káromot, melly azon ország sójábul nem praestáltatott, akár az újlaki, akár az tokaji sóof ficinábul refúsióért alázatosson könyörgök Nagyságodnak, úgymint minden százbul egyet. 2do. Pócs nevű falu, az ecsedi domíniumbul való, melyet még az gubernátortui 1 nyert vala el az feleségem törvénnyel, kit már Nagyságod eccer visszaadatni kegyeimessen résolvait is volt, de még eddig sem restituáltatott. Ujobban, hogy visszaadattassék, Nagyságod praefectus uramnak parancsolni méltóztassék, ez iránt való Nagyságod kegyelmes grátiáját alázatosson elvárom. És maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Sennyey István. /Hátlapon:/ Méltóságos Erdéllyi Fejedelemhez, Felső Vadászi Rákóczi Ferenchez, nekem nagy jó Kegyelmes Uramhoz őnagyságához alázatos instantiája az belől megírt személynek. /Rávezetve a fejedelmi döntés fogalmazványa:/ 68. Ad i" 10 " 1. Az sók akkor az ország számára hordatván és nem magános haszonra, hogy azokbul a vám kiadattassék, az ország sok szüksége meg nem engedi. Hogy pedig a kereskedő rendek a sónak régi árra szerént sót adgyanak, administrator hívünk"' intimátiőink és instructiója szerént fogja azt megorvosolni. Ad 2dum. Hogy Pócs visszaadattassék, Ramocsaházi György praefectus hívünknek leszen parancsolattya. Ex castello Kis-Tapolcsán. Die 14 a mensis Januarii anno 1705. F.Rákóczi m.p. Joannes Pápai m.p.