Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

Bérkocsi, bérautó - taxi

lete azonban rendőrségi feladat lett. Természetszerűleg a ren­dőrség hatáskörébe tartozott a gépkocsik üzemben tartásával, a vezetői engedélyekkel és a közlekedés rendjével kapcsolatos el­lenőrzés és büntetés. A szabályzat a taxisok magatartásával részletesen foglalkozott. Az állomások rendjére az ideiglenes határozatban szereplő utasí­tások maradtak érvényben; a téli és a nyári üzemben tartás ideje, a vonatok érkezéséhez kötelezóleg kirendelt kocsikra vonatkozó szabály és a Korona előtti éjjeli ügyelet. Újdonság volt a kötele­ző jó modor elrendelése a 4. §-ban: "A gépkocsi vezetőknek a ven­dégekkel szemben jó modort kell tanúsítaniuk s kifogástalan ruhá­zatban kell megjelenni. Hajtás közben a veztőknek dohányozni ti­los." Ez utóbbi tilalom nem csak a taxisokat sújtotta, a város valamennyi közlekedési szabályzatában szerepel, így fel kell té­teleznünk, hogy az eldobott égő szivarok tűzveszélyessége volt az eredeti indító ok, nem az utasok védelme. A gépkocsi vezetők kö­telesek voltak bárkit "személyválogatás nélkül" elszállítani, volt előrendelésre is lehetőség, sót amennyiben a megrendelt fuvart nem teljesítették, a taxisok pénzbüntetést fizettek. Az utas en­gedélye nélkül fuvar közben senkit sem vehettek fel a kocsi ve­zetők. A kocsikat "jó karban" és tisztán kellett tartani, a tisz­taság arra is vonatkozott, hogy járványos beteg szállítása után fertőtleníteni kellett a taxikat. Ez utóbbi elég feltűnő rendel­kezés, megnyugtatóbbnak látszana a fertőző betegek szállításának tilalma. Az okról ez esetben sem kapunk tájékoztatást az iratok­ból, némi magyarázattal szolgálhat az, hogy a paragrafus szó sze­rint került át a lófogatu bérkocsikra vonatkozó szabályrendelet­ből, amely 1911-ben kelt, amikor a kevés számú mentőautó pótlásá­ra gyakran igénybe vették a bérkocsikat. A rendelkezés feltehe­tően a járványok miatti szükségállapot esetére maradt benn a sza­bályrendeletben . A taxi-ipar gyakorlásának legfontosabb témája a viteldíjsza­bás, amely az ideiglenes rendelkezés óta annyiban módosult, hogy a város kilométer és egyben várakozási idő jelző készülék hasz­nálata mellett döntött. A hitelesített taxamétereknek volt egy "szabad" feliratú zászlója, ezt indulás előtt "lecsapták", ezzel

Next

/
Thumbnails
Contents