Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

A villamos

i.iár olyan jelek mutatkoztak, amelyek cselekvésre ösztönözték az igazgatóságot. A Szinva völgyi vasút és az egyre nagyobb számban megjelenő autók csökkentették a forgalmat. A versenyképesség ér­dekében az utazás gyorsabbá tételét tűzte ki a társaság, mintegy 100 ezer pengő beruházás segítségével. Eredményként a Miskolc­vasgyár útvonalon 15 percről 7 1/2 percre csökkent a menetidő, a vasgyár-Diósgyőr vonalon 30 percről 15 percre. A járatok sűríté­se és a rövidülő menetidő azonban nem hozta meg a várt eredményt, mivel a vasgyárban 1930-tól megkezdődtek a munkás elbocsátások s emiatt tovább csökkent az utasszám. 1932-ben a veszteségek kie­gyenlítésére bevezették a Diósgyőr végállomás és a Tiszai pálya­udvar közötti közvetlen kocsikat, de eredmény nélkül, a veszte­ség tovább növekedett. Hasonlóan eredménytelen volt 1933-ban a viteldíj kedvezmény bevezetése. A válság túlélésének első jelei 1939-ben mutatkoztak, a folyamatot nagyban segítette az 1942-ben országosan végrehajtott 25 %-os viteldíj emelés, de hozzájárult a vasgyár gyorsuló ütemű háborús termelése és a munkáslétszám emelkedése, valamint az a tény, hogy anyaghiány miatt - úgy, mint az első világháború idején - minimális volt a felújítás és kar­bantartás . A háború alatt tovább nőtt az utasszám, a légitámadások elle­nére 1944. november 17-ig, amikor leállt a forgalom. A vállala­tot ért háborús károk közül a legsúlyosabb a Határ árok hídjának felrobbantása volt, de lövedék becsapódás rongálta meg a síneket, a vezetékeket. Az épületek közül az 1943-ban épült munkáslakta­nyát érte tüzérségi találat, de megsérült a kocsiszín. A jármű­park viszonylag kevés kárt szenvedett, így 1944. december 21-én megindulhatott a forgalom a Szent Anna templom és a .vasgyár kö­zött, majd 1945. januárjától a végállomásig. A villamos közlekedés történetével foglalkozva, meg kell em­lékeznünk a vasút és a műtárgyak védelmét szolgáló, általában a villamos közlekedést szabályozó rendelkezésekről. A sorban az el­sőt 1897. december 2-án szavazta meg a közgyűlés ez "A Miskolc városi villamos vasútra vonatkozó szabályrendelet" címet viseli.^ A szabályzat részleteivel a közlekedés rendjéről szóló fejezet­ben már foglalkoztunk.

Next

/
Thumbnails
Contents