Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

Utak, hidak, járdák

ságon kívül) és a város területén 4307 felépült és lakott házzal, - úgy ezen szám, valamint a lakosok száma is azonban folyamatosan emelkedik. ... Általában a kereskedelmi élet elevenségét mutatja a város fő­közlekedési vonala, a Zsolcai kapu, Király utca, és Széchenyi ut­ca. Az első telve korcsmák, szállók és vendéglők, szatócsboltokkal, mellette van a Búzatér, a terménypiac. A Király, és Széchenyi ut­cában bolt bolt mellett nem és nagyság szerint. Nagykereskedés mel­lett kis szatócs, vaskereskedő mellett divatárú üzlet. Mindez ut­cákon földszintes utcai lakás alig van s elevenségük a fővárosra emlékezteti, valóságos kerepesi út, vagy akár Király utca. Végül üzleti életének elevenítésére szolgál a telephon hálózat, mely közel 900 állomással bír."^ Ugyanebben az évben Tarnay Gyula Borsod megye alispánja szemé­lyesen is meggyőződött arról, hogy a Gordon utcán át a vasútállo­máshoz vezető úton a "feneketlen sár és pocsolyák" miatt a közleke­dés teljességgel lehetetlen. Az alispán úgy értesült, a tarthatat­lan állapotnak az az oka, hogy a város a MÁV-val vitázik, kinek kö­telessége megépíteni az utat. Az alispán utasította a várost, hogy haladéktalanul javítsa meg az utat és majd csak annak befejezése után pereskedjen a vasúttal a költségek fedezéséről. A város el­rendelte, hogy amint az időjárás engedi, a főmérnök salakkal töl­tesse fel az utat. Az ellentétes vélemények megértéséhez szükséges megismerkednünk g az 1897. évi statisztikai adatokkal. A városon keresztül menő állami út hossza 1827 m, ebből 508 m-t 1878-ban, 1259 m-t pedig 1882-ben tokaji trachit kővel kirakattak. Ezt az állami utat az ún. Forgó híd és a Király utcai híd szakította meg; a_ Forgó híd a Szinva partfalán nyugvó, vasszerkezetű tölgyfa pallóval borított, 16 m X 9 m-es híd volt, a Király utcai a Pecén ugyancsak vasszer­kezetű tölgyfaborítású, az előbbinél rövidebb, 13 m-es híd volt. A város útjainak és utcáinak hossza 33.220 m volt, ebből 9.885 m trachit fejkővel és idomított terméskővel burkolt, 2.190 m mész­kővel burkolt, 1.298 m makadám út, 10.527 m kavicsos út és 8.464 m kiépítetlen út. A város vezetése az útviszonyok javítását célzó tervekben nem

Next

/
Thumbnails
Contents