Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

"Arccal a külterület felé!"

7. § Hatálybalépés : Ez a rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba. Ennek a rendeletnek hatálybalépésével a korábban kiadott ren­delet rendelkezései hatályukat vesztik. Miskolc, 1947. dec. 30. Hegedűs László r. alez. a kapitányság vezetője." A tömegközlekedést biztosító villamos és autóbusz felszabadu­lás utáni történetéből a villamos esetében egyetlen dátum érde­mel említést, a villamos tulajdonosát a "Részvénytársaság Villa­mos és Közlekedési Vállalatok Számára" cégjelzésű vállalatot g 1948. december 31-ével államosították. A hányatott sorsú tapolcai autóbusz üzem a felszabadulás után sem jutott nyugvópontra egyetlen állami rendelkezéssel, mivel közjogi státusza egészen más jellegű volt, mint a villamos rész­vénytársaságé. A tapolcai járat miniszteri vonalengedélye 1946­ban járt le, a város ekkor ismét kérvényezte házikezelésü üzeme 9 részére az engedélyezést és meg is kapta. Autóbuszuk azonban nem volt s ez esetben is a MÁVAUT segített a bérelt autóbuszokkal. A városi hatóságok azonban a háború előtti tapasztalatokból tudták, hoy az üzemi költség hiányt csak abban az esetben tudják mega­kadályozni, ha saját autóbuszokat állítanak forgalomba. 1949. áp­rilisában, így a polgármester 120 ezer forint tőkével megkezdte az autóbusz vásárlási akciót.''"^ Első lépésként használt autóbu­szokat próbált vásárolni, hirdetést is adott fel a lapokba, a felajánlott járművek azonban olyan "rozogák" voltak, hogy elállt a vásárlástól, inkább 2 db új RÁBA autóbuszt vett. Az egyik au­tóbusz a már bevált RÁBA Special, 25 ülő és 15 állóhellyel, a másik ugyancsak RÁBA gyártmányú ún. "trambusz" volt, 30 ülő és 10 állóhellyel. Az újonnan vásárolt két autóbusz mellé a város még mindig kénytelen volt egy harmadikat bérelni a MÁVAUT-tól. Az autóbusz bérletek nagy anyagi megterhelését az üzem költ­ségvetése nem tudta fedezni. 1949 májusában a város kénytelen volt a MÁVAUT-nak kiegyenlíteni 125 ezer forint tartozást. A kölcsön kifizetése azért is sürgős volt, mert a MÁVAUT az újabb

Next

/
Thumbnails
Contents