Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

ség, mely a két pártot egymástól elválasztja. Ez a világnézeti kü­lönbség kettős: a felekezeti szempontok kidomborítása egyrészről, másrészről kisajátítása az igazi hamisítatlan patentírozott hazafias­ságnak, mint monopólium a keresztény községi párt számára. A felekezeti kérdés a forradalmakkal együtt vonult be a magyar poli­tikába és látjuk a saját sorsunkon érezzük, hogy ez volt a legsze­rencsétlenebb, a legelhibázottabb politikai program, bűn volt, sőt több, hiba volt, mert megakasztotta a belső konszolidációt és hosz­szú időre megnehezítette érvényesülésünket a nemzetek közössé­gében." 45 A törvényhatósági választásokon a 48 mandátumból 36-ot a ke­resztény blokk, 12 mandátumot pedig a demokrata blokk szerzett meg. 46 1929-1945 között az alábbi táblázatban bemutatott törvény­hatósági képviseleten csak annyi változás történt, hogy 1934-ben a testület negyedrészét, 33 főt „lecseréltek", ennyinek járt le időbeli mandátuma. A 48 tagú virilista körből 18-at váltott fel új személy, míg a választott póttagok közül 15-en kerültek be a városi poliűkai életbe 47 45 Reggeli Hírlap, 1929. október 27. 46 Reggeli Hírlap, 1929. november 5. 47 Felsó'magyarország, 1934. december 25.

Next

/
Thumbnails
Contents