Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

A Corso Viola István a Soltész Nagy Kálmán és a Hadirokkantak utcája találkozásánál kétemeletes sarokházat épített. Ennek szomszédsá­gában volt autóbusz-üzeme és e szomszédságban építette fel a Corso mozipalotát, amelyben 1933. november 10-én nyüt meg Miskolc harmadik mozija. Az engedélyt Eötvös Loránd két lánya kapta, Viola egyelőre rnint csendestárs irányította a mozit; csak 1936-ban lett annak tulajdonosa. A mozi a „Madame Dubarry"-val nyitott. A Corso a város legszebb, legmodernebb mozija volt. A várótermet vörös lamé tapéták, tükörfalak, csillogó réz gyertyatar­tók, virágok és kókuszszőnyegek díszítették. Ennek végén sző­nyeggel takart lépcső vezetett az erkélyen lévő büfébe, ahol fehér csipkés mixemő keverte a limonádét és az édes likőröket, a mozi­hangulat fokozására. 1938-ban nyílt meg hozzá a télikert. A téli­kertben cigányzene, az emeleten (erkélyen) intim bokszok vártak az igényesebb látogatókra. Ez keltette a Corso bűnös hírét, amely felborzolta a polgári előítéleteket és hosszú (1942-ig tartó) sikkasz­tási és adócsalási perekbe vonta a tulajdonost, akit a kultikus „tízeshonvéd", de még a vitézi címe se tudott megmenteni. 650 A Corso műsorhirdetésével csak 1946 szeptemberében találkozunk újra. A Fészek 1942. január 22-én a Magyar Jövő írja, hogy „A negyedik mis­kolci mozi engedélyezettjei vitéz Butykai Béla ny. ezredes, várme­gyei vitézi székkapitány, Tresztyánszky Ferenc ny. ezredes és v. Lukács N. (?). özvegye". A volt felsővárosi munkásotthont Menner László építész tervei szerint alakították át. „Az engedményes sze­mélye garancia arra, hogy a mozi jót fog adni." - írja a Felsőma­gyarországi Reggeli Hírlap. 651 December 6-án a Magyar Jövő így kommentálta a megnyitót. „A megnyitásra a vállalat nagy buzga­lommal készült. A vezetőség elhatározta, hogy az első előadás jö­vedelmét a Vöröskereszt hadikórházában ápolt sebesülteknek ajánlják fel." Az ünnepélyes megnyitóra a „Cifra nyomorúság" cí­650 Szabad Magyarország, 1945. április 27. 651 Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1942. november 29.

Next

/
Thumbnails
Contents