Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
(a korábbi Uránia-hálózatot újította fel), s ezzel „mozibirodalmat" hozott létre. 1920-ban azonban Kertész Zsigmond is elhalt, így az Apolló Rt. a főrészvényes Schweitzerre bízta a vállalatot, ügyvezető igazgatóul pedig Engel Lászlót nevezték ki. 643 Az 1916-ban hozott miniszteri rendelet szabályozta a moziengedélyeket. Ennek alapján a Széchenyi utcai épület mozihelyiségnek nem felelt meg, ezért Schweitzerék áthelyezték az Urániát a Pfliegler-féle házba (akkor Széchenyi u. 12., ma Rákóczi u. 5., a volt Béke mozi helyén). Ez a ház sem felelt meg a rendeleti szabályoknak, következésképpen az - Engel vezetése alatt is - engedély nélkül működött. Weisz, a bőrkereskedő 1920-ban megvásárolta a házat azzal a szándékkal, hogy ha az engedély nélküli mozi kiköltözik, akkor ő üzletet nyit a mozi helyén. A város lakáshivatala ki is utalta a helyiséget, Weisz hozzákezdett az átalakításhoz; felbontotta a lejtős padlózatot, kihordatta a széksorokat, lebontatta a falburkolatot. Belügyminiszteri rendelettel ekkor azonban az Urániát Martin Iván ezredes (mint hadirokkant) kapta meg. Weisz Józsefnek még kártérítést is kellett fizetnie, de Martin Iván később ettől eltekintett. Az Uránia csak késve, 1921. szeptember 10-én nyithatta meg a szezont. Két év alatt már „lelépi" a konkurenciát. Az Apolló még Kertész és Engel alatt is 60%-kal volt jövedelmezőbb az Urániánál, az 1923-as évben az évi jövedelem az Apollóban 145, az Urániában már 142 millió korona. 1924-ben pedig az Apolló mérlege 199 320 000 koronával alatta maradt az Uránia 238 038 000 koronás bevételének. Míg a MEFHOSZ-szal szövetkezett városi részvénytársaság egyre inkább eladósodott, s a közrendű hadirokkantak koldulási engedélyért folyamodnak a törvényhatósághoz, addig az ezredesek és tábornokok (mivel 1920-tól hadirokkantak Miskolcon csak ezredestől felfelé kaphattak mozijogot) bukszáját dagasztja a nyereség. Martin ezredesről hallgatnak az újságok. 1924. május 27-én még Martin Ivánné, pár hónappal később már özv. Martin Ivánné az Uránia vezetője. 644 Pár év múlva Ludwig Györgynéként találko643 Miskolczi Napló, 1917. március 23. 644 Reggeli Hírlap, 1924. október 15.